Nyári élményeink - salzburgi kirándulás a 8.a-val
Az idei nyár a ballagó nyolcadikos diákjaink életében meghatározó szerepet töltött be. Nemcsak búcsút vettek a Benkától, hanem a középiskolás évek megkezdése előtti élmények gyűjtését is jelentette. Ehhez a tapasztalatszerzéshez járult hozzá a Salzburg és környékére szervezett kirándulás is.
Szülőként és tanárként is részt vettem az osztály életében, így pár éve felvetettem egy buszos külföldi kirándulás megszervezésének a lehetőségét, amelyet az osztály szülői és tanulói közössége támogatott.
Egy három napos programsorozatot állítottunk össze a Challenge Hungary Kft.-vel közösen. A célország meghatározásánál fontosnak tartottam, hogy az osztály 8 éve németül tanul, s az általános iskolai nyelvtanulásuk lezárásaként gyakorolhassák a német nyelvet is. Éppen ezért Ausztriára esett a választás, azon belül Salzburg és környékére. Idegenvezetőnk, Geracsek Adrienn tartott velünk az ausztriai kiránduláson, az ő történetei, beszámolói színesítették látogatásainkat.
A július 3-i esti késői indulás után a kora reggelt már Ausztriában köszönthettük Traunkirchen-ben a Traunsee partján. Az elénk táruló tó és az őt körül ölelő panoráma mindenkit lenyűgözött.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria230f3f6c46
Utunkat folytatva hamarosan Bad Ischl-be érkeztünk, ahol a Kaiservillában tettünk látogatást. Ferenc József császár több mint 60 éven át miden nyarát itt töltötte, bár Sissi hercegnőnek nem ez volt a kedvenc helye. Unokájukkal, az idős herceggel mi is találkozhattunk, aki mai napig a villában él. Hálásak lehettünk, hogy testközelben láthattuk az Osztrák-Magyar Monarchia kori bútorokat, használati tárgyakat, így Ferenc József bársonnyal bevont imazsámolyát, kedvenc fotelét, Sisi királynő ruháit is. A rengeteg vadásztrófea, melyek a folyosók, előterek falait borították, a császár kedvenc időtöltésének, a vadászatnak állítanak emléket. Ferenc József kedvenc fürdőhelyén, Bad Ischl-ben egy rövid városnézést tettünk, ahol a szépen felújított épületek a monarchiabeli hangulatot őrzik. Akinek kedve volt, megkóstolhatta az 1832 óta működő cukrászdában, a Zauner-ben az igazi, eredeti Ischlert is. Majd buszra szálltunk és Salzburgba indultunk.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria14d0bcad5a
Oda érve Mirabell-kertjében nézelődhettünk az osztrákok számára is szokatlan nagy melegben. A kastélyt Wolf Dietrich érsek építette 1606-ban kedvesének, Salome számára, aki 15 gyermekkel ajándékozta meg a főpapot. Ez a világ egyik legszebb virágoskertje. A hely érdekessége, hogy itt forgatták a híres Muzsika hangja című filmet. (Gondolom, azóta többen meg is nézték már ezt a filmet.)
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria4af572f8ec
Gyalogosan szeltük végig a várost, mely gyönyörű épületeivel, szobraival, háttérben a hegyekkel, mindenkit elvarázsolt. Mozart szülőházába is betértünk, ahol a gyerekek németül olvashattak a híres zeneszerzőről és családjáról, a kor érdekességeiről a kiállítási termekben. Az egyik szobában zeneműveibe is belehallgathattunk. A város fölé magasodó vár tekintélyt parancsolóan nézett le ránk a belvárosi sétánk alatt. Az estét már a szállásunkon töltöttük. A finom vacsora után fáradtan, de tele élményekkel tértünk nyugovóra.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria7b0c3c7cda
Második nap:
Az ízletes reggeli után újabb élmények vártak minket. Buszra szálltunk, majd Prien kikötőjébe értünk, ahonnan hajóval indultunk a Chimsee tavon. Ausztria képzeletbeli határát átlépve Németország területére, a Herreninsel nevű szigetre (Urak szigete) érkeztünk meg. A másik két sziget, Fraueninsel (Hölgyek szigete) és Krautinsel (Gyógynövények szigete) is megtalálható a tavon.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria19596aa14a
II. Lajos király katélya, a Neues Schloss található ezen a szigeten. Ő építette a Neuschwanstein-i és a Linderhof kastélyokat is. Hihetetlen pénzt ölt az építkezésbe, melyért népe meg is haragudott rá. Többször járt XIV. Lajos francia király Versailles-i kastélyában. Látogatásai után elhatározta, hogy építtet a megvásárolt szigeten egy hasonló építményt, de ezt túl is akarta szárnyalni. Már a parkjában álló hatalmas szökőkutak, és azok vízköpői elgondolkodtattak bennünket a pompa ilyen formájában való bemutatásáról. A Tükörgalériában 35 csillár, 52 kandeláber látható több mint 2000 gyertyával. A mai napig esküvők helyszínéül is szolgál ez a terem, de hangversenyeket is tartanak itt. II. Lajos pompás hálószobájának érdekessége a trónt jelképező ágy is, bár a király sohasem használta ezt a szobát. A magán hálószobájának színe a kék, mivel ez volt a kedvenc színe. Az ágy előtti hatalmas kék üveggolyó éjjeli lámpaként szolgált. Az ágy két oldalán titkos ajtók találhatók, mely az egyik a király WC-jébe, a másik lépcsőkön át az öltözőjébe vezetett. Számtalan ismerettel gazdagodtunk a magyar nyelvű idegenvezetés során. A Meissen-i porcelánból készült csillár, mely a kastély ebédlőjében található, a legértékesebb darabja az épületnek.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria7dc74b8788
Látogatásunk végeztével délután a Hallein-i sóbányába mentünk, mely az egyik kedvenc fakultatív programunk is lett. A sóbányában tett látogatás első lépéseként fehér védőruhát öltöttünk. A kelta vadászok fedezték fel ezt az értékes ásványt, később a Salzburgi Hercegérsekségnek hatalmas bevételt jelentett. A bányában 1989-ig folyt a só bányászata. Bányavasúttal jutottunk be a bánya mélyébe, ahol meredek facsúszdán jutottunk be a sóbányába. A csúszdázásról fénykép is készült, rajta a legnagyobb elért sebességgel. Korabeli bányászruhába öltözött vezetőnk kalauzolt végig minket, angol és német nyelvű idegenvezetéssel. Egy alkalommal átléptük a föld alatt a német-osztrák határt is. A bánya tavon tutajjal keltünk át, német nyelvű humoros videofilmeken bemutatták a hercegérsek életét, aki a sóbányákból hihetetlen gazdagságra tett szert, élete végén mégis börtönbe száműzték ellenségei.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleriac59d5f34eb
A nap végén a Golling-i vízesést ejtettük útba. A vízesés sok festőt és költőt is megihletett az idők során. A 75 méter magas, több lépcsős vízesésé ma is közkedvelt látványosság, mely a Schwachbach folyó forrásánál található. A sétánk a hegyre a parkolóból kb. 20 percig tartott. A víz fölött vezető hidak, a tajtékzó víz varázslatos látványul szolgált kis csapatunknak. Tanúbizonyságot tehettünk bátorságból, hisz a vízesés felső szakaszán fel lehetett menni egészen a víz forrásáig, a hegy belsejéig. Nem is gondoltuk, hogy ilyen élményben fogunk részesülni utazásunk során. Szállásunkon újra élményekkel gazdagodva hajtottuk álomra fejünket.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleria6ba9a3b111
Harmadik nap:
A reggeli után buszra pakoltuk csomagjainkat, hiszen ez volt az utolsó nap, melyet Ausztriában tölthettünk. Az első állomás a Werfen-i fellegvár volt, ahol a festői fekvésű vár gyöngyszemként állt a háttérben magasodó Tennengebirge hegyvonulatai előtt. Már 1077-ben a salzburgi érsek parancsára elkezdték építeni az erődítményt, mely 1580-ban a salzburgi vár mellett a régió legfontosabb erődítményévé vált. Börtönként is használták az épületet, a II. világháborúban a németek katonai erődítményként használták. Az „élményvárba” siklóval jutottunk fel, a lejövetelt néhány bátor jelentkező Csaba bácsi kíséretében gyalogosan tette meg. A vezetett túra során megismerkedhettünk a vár bástyáival, kápolnájával, konyhájával, a kínzókamrával és a hercegérsekek lakosztályaival is. A harangtoronyban még a harangot is megkongatták nekünk. Sajnos a solymászati bemutatón már nem tudtunk részt venni, mert sietnünk kellett Melk-be, az apátságba.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleriae25f2e6469
Ott már a csodaszép park lenyűgöző volt, és a nagy forróságban hűsíthettük magunkat az óriási víztálból. A több mint 900 éve itt élő szerzetesek (Szent Benedek rend) aktív szerepet látnak el az oktatás és lelkipásztori teendők során. Az apátságon belül ma is működő gimnázium található kb. 800 tanulóval. A látogatótermek bemutatták a különböző korok vallási irányzatait. A tárlatvezetés során a modern múzeumbemutatásról is képet kaphattunk. A bámulatos gazdagságú könyvtár ihlette Umberto Eco: A rózsa neve című 1980-ban megjelent regényét is. A bazilikában mintegy 60 hermát őriznek.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1424-nyari-elmenyeink-salzburgi-kirandulas-a-8-a-val#sigProGalleriaf7ceb26224
Utunkat egy könnyű vacsora után Magyarország felé folytattuk, hogy a 40 utas a mozgalmas napok után immár otthon pihenje ki magát.
Köszönettel tartozom az utazás megszervezésében a Challenge Hungary Kft. utazási iroda munkatársainak, buszsofőrjeinknek, Geracsek Adri idegenvezetőnknek, a gyerekeknek, akik aktívan részt vettek a programjainkon, szülőknek, akik eljöttek velünk az utolsó osztálykirándulásra vagy otthonról figyelték csapatunk eseménydús napjait, a kísérő pedagógusoknak, Zalán Csaba osztályfőnöknek és Valastyán Balázs tanár úrnak.
A szeptemberi gimnáziumi német nyelvi tanulmányokhoz remélem, hozzájárul és ösztönzőleg hat ez a kirándulás is.
Kollégáim nevében sok sikert kívánunk nektek gyerekek a középiskolai évekhez!
Baginé Lőrincz Erika
szülő, pedagógus
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035