A Honvédelmi Sportszövetség által kiírt TÁM/1/2024 azonosító számú pályázaton a „Gyermekünkért Jövőnkért” Alapítvány 1 500 000 Ft támogatási összegben részesült. Az iskolai honvédelmi programsorozat során iskolai honvédelmi nap került megrendezésre, valamint az iskolai diákjai RepTár Repülőmúzeum (Szolnok), Dobó István Vármúzeum (Eger), Terror Háza Múzeum és Hősök Tere (Budapest) helyszíneket látogatták meg. A programsorozattal a diákokat megismertettük a honvédelem fontosságával, valamint a nemzeti védelemhez és a hazafisághoz kapcsolódó értékekkel, továbbá erősítettük a diákok nemzeti identitástudatát és hazaszeretetét. A programok ösztönzik a gyermekek fizikai, lelki és szellemi aktivitását, elősegítik a közösségek építését, közöségformálást, honvédelmi nevelést.
Köszönjük a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium kadétjainak, instruktorának és a Honvédelmi Központ dolgozóinak és vezetőjének a közreműködését a sportnap lebonyolításában.
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/14-sample-data-articles/1947-honvedelmi-nap#sigProGalleriabfe6f4537a
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035