Benkások sportosan
Évek óta hagyomány intézményünk alsó tagozatán, hogy június utolsó hetében táborozni hívjuk a sportolni vágyó gyerekeket.
Ebben a tanévben először vettünk részt az Erzsébet Napközis tábor pályázatán. A nyertes pályázatnak köszönhetően lehetőségünk volt arra, hogy színes, élménydús hetet biztosítsunk a táborozó kisdiákok számára. A sportolás mellé igyekeztünk becsempészni kézműveskedést, hagyományőrzést, egészséges életmóddal és környezettudatossággal kapcsolatos tevékenységet is a hét programjába.
Az első délelőttön először a közösségépítő és önismereti játékoké volt a szerep, majd mindannyian elkészítettük saját PET palack virágcserepünket. A délutáni sor- és váltóversenyek után pedig mustármagot ültettünk az elkészült cserepekbe. Nagy örömünkre a hét végére szép kis növénykék keltek ki a féltő gondoskodásnak köszönhetően.
A keddi napot a Szárazmalomban kezdtük. Horváth Mariann múzeumpedagógus és mesék, dalok segítségével megismerhettük a búza útját a kenyérig. Kipróbálhattuk az őrlőkövet, a kézi malmot és teljes kiőrlésű kenyeret gyúrtunk. A kézműves tevékenység sem maradhatott ki, hiszen a Szárazmalomról készíthettünk emléket domborításos technikával. A program zárásaként megérkeztek a lovak is, és megtekinthettük a Szárazmalom működését. Ebéd után a birkózó egyesület edzőtermébe vezetett az utunk, ahol egy új sportágat ismertetet meg velünk Sükösd Attila. A napot sétahajózással zártuk a Boglár hajón. Utunk során megfigyelhettük a Körös élővilágát.
A következő nap mozgással kezdődött. Kerékpártúránk úticélja a Körösvölgyi Állatpark volt, ahol az Európában élő állat- és növényvilággal ismerkedtünk. Persze a játszótér kipróbálására is szántunk időt. A délután az egészséges életmód jegyében telt. Gyümölcsturmixot, plakátot készítettünk és vetélkedőt rendeztünk, így szerettük volna felhívni a figyelmet a gyümölcs- és zöldségfogyasztás fontosságára.
Csütörtökön reggel gyalogtúrára indultunk a Történelmi Magyarország közepéhez. A Körös partján sor- és váltóversenyekkel, fáramászással, labdajátékokkal töltöttük el a délelőttöt. Délután az ifjúsági tábor területén a strandfoci és strandröplabda sportágakkal ismerkedtünk, és a napot strandolással zártuk.
A tábor utolsó napján buszra szálltunk, és meg sem álltunk Gyuláig. Az első megállónk a Steigervald tanya volt. Megtekintettük a tanya múzeumot, megismertük a tanyasi állatokat, illetve a lovaskocsikázás, lovaglás is a program része volt. A második megállónk a Gyulai várnál volt, ahol a kiállításokban és a vár épületében gyönyörködhettünk. Nagy kihívást jelentett a vártorony csigalépcsőinek a megmászása, de a bátorságpróbát mindannyian kiálltuk. A nap végén kissé fáradtan, de élményekkel telve szálltunk le a buszról.
Nagyon jó lehetőség volt ez a pályázat, hiszen a közös élményeken, új barátságokon kívül sportszerekkel és egy táboros pólóval térhettek haza a gyerekek a hét végén.
Szép nyarat és jó pihenést kívánunk minden Benkás kisdiáknak és pedagógusnak a nyári szünetre!
Medvegyné Gaál Eliza és Egriné Tusjak Otília
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1411-benkasok-sportosan#sigProGalleriae8067e1658
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035