Benkás röpsuli nyáron is
26 lelkes tanulótól volt hangos a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tornaterme 2019. július 8-12-ig. 5. éve minden nyáron edzőtáborban dolgoznak együtt a röplabdázni szerető benkás, vajdás és székelyes diákok. A Benkás diákok tömegsport foglalkozás keretén belül ismerkedhettek meg ezzel a labdajátékkal és mélyíthették tudásukat egész évben. A délelőtti edzések alkalmat adtak a biztos alapérintések elsajátítására, az ütés, nyitás, nyitásfogadás változatos gyakorlására. Ebben nagy segítségünkre voltak a közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás diákok. A mérkőzések sem maradhattak el, ahol mindenki a legjobb tudását nyújtva küzdhetett a győzelemért. Táborzárásként 4 csapat versenyzett a végső győzelemért, és az ezért járó jutalomért. Szívet melengető volt látni az egyre bátrabb és biztosabb érintéseket, a hosszú labdameneteket, az egymást lelkesítő csapattársakat, a fair play játékot.
Ezen a héten mindannyian győztesek lettünk!
Molnár Eteléné, Szabó Anikó
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1409-benkas-ropsuli-nyaron-is-2019#sigProGalleria98ce00a7c8
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035