1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Lélekformáló „Hétszínvirág”

Mese-zene táborunkban július második hetében tizennyolc első és második osztályos kisdiák számára nyújtottunk olyan lehetőséget, melyben a gyerekek egy központi mese cselekményét feldolgozva - az ember legfőbb értékét, az egészséget felismerve- improvizációs képességeiket tudták felfedezni és továbbfejleszteni. A csapat egyik része a mese cselekményét dolgozta fel, míg mások a történetben hét alkalommal előforduló, visszatérő kis varázsszöveg különböző megzenésítésével töltötték a foglalkozásokat, melyből végül valódi zene született. A keddi napon a Városi Könyvtárban egy rövid, szintén nagyon tanulságos mesével ismerkedtek meg a gyerekek. A családját kereső, elveszett kismadár útját egy spontán jellegű bábelőadásban mutathatták be egymásnak diákjaink. A mesében előforduló madarak hangjait is meghallgathattuk, az azokat megjelenítő bábok előkészítését pedig hálásan köszönjük a könyvtár dolgozóinak. A kifejezőképesség és improvizáció fejlesztését szolgáló bábelőadás mellett a naponta rendszeresen beiktatott különböző szituációs játékokkal is igyekeztünk tovább erősíteni diákjaink kommunikációs képességeit. Szerdán a zenei ismeretek bővítése került terítékre, Himer Péter előadásában az ótemplomi orgona aprólékos és élményszerű bemutatásával szereztünk maradandó élményeket. Csütörtökön a zeneiskolában zajló csellótábor munkájába pillanthattunk be egy mini koncert keretén belül, mely alkalmon tanáruk, Körösparti Ágnes vezetésével a héten megtanult művek repertoárjából válogattak számunkra ízelítőt. Láthattuk a legkisebb csellóméretet, és a zongorába szinte belebújva összehasonlíthatták a gyerekek az előző napon megismert orgona és a zongora működése közti különbözőségeket.

Volt a héten zenefestés, melyben a zene keltette színeket és formákat igyekeztek papírra vetni, de a más-más hangulatú zenékhez igazodó mozdulatokat is megpróbálták kitalálni, megérezni és kifejezni táncaikkal. Az önfeledt játékra is lehetőségünk nyílt: egy pályázati segítséggel ingyenes uszodai „hancúrozásban” volt részünk. Még a gyógynövények világába is „beleszagoltunk”, mielőtt a mesevilág varázsitalát és a csodabonbont megkóstoltuk az utolsó napon. És hogy milyen hangszerek keltek életre a héten? Furulyák, ritmushangszerek, csengettyűk. Reméljük, az összeszokott, kiváló kis csapat tagjai a „benkás zenekar” alapítói lesznek jövőre. Ilyen élményekkel és előkészületekkel állt a szülők elé a tizennyolc kisdiák az utolsó napon, hogy bemutassák a mesét, melynek dramatikus előadását zenei betétekkel színesítették. A varázsital vagy a csodagolyó elfogyasztása, esetleg a fantázia szárnyra keltése segítette az előadásukat? Netalán a bűvös hangszerek megszólaltatása?
Egy mese-zene táborban minden lehetséges!

A hét változatossá tételéért nyújtott segítséget ezúton is köszönjük a Városi Könyvtár dolgozóinak, Himer Péternek, Körösparti Ágnesnek és csellós növendékeinek, valamint Zalán Csabának és a Szent Klára Gyógyfürdőnek.

Tartalmas és mesés nyarat kívánunk! Farkasné Rita néni, Parasztné Csilla néni és segítőik: Kohut Villő, Nagy Emese és Paraszt Csilla Boglárka

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka