1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Ugródeszka a középfokú nyelvvizsgához

A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola egyik fontos célkitűzése, hogy olyan biztos alapokat nyújtson a diákoknak az idegen nyelv tanulása során, amelyre a középiskolában tovább építhet. Mivel ma már a felsőoktatásba jelentkezőknek a középfokú nyelvvizsga alapkövetelmény, megnőtt a jelentősége annak, hogy a gyerekek amellett, hogy használható nyelvtudást szerezzenek, vizsgahelyzetben is kipróbálják magukat még az általános iskolában. Erre kiválóan alkalmas az A2-es szintű Origo Junior nyelvvizsga, mely a heti 3 órában angolt, illetve németet tanuló diákjainknak kiváló ugródeszka a későbbi megmérettetésekhez. A vállalkozó kedvű diákok nyelvvizsga felkészítő szakkörön vehettek részt angol, illetve német nyelvből heti 1 órában, melyen a szóbeli témakörök feldolgozása mellett az írásbeli feladatokra is készültünk. Márciusban iskolai kereteken belül próbavizsgáztak a gyerekek, ahol amerikai kolléganőnkkel, Amyvel együtt felmértük, hogy ki milyen szinten áll a követelményhez képest. Április elejénvégül angol nyelvből 17, német nyelvből 13 tanuló adta be a jelentkezési lapot. A vizsgára április 29-én került sor a Szent István Egyetem Tessedik Campusán, Szarvason. A diákok nagy izgalommal várták, hogy milyen feladatokat kapnak majd.

A vizsga a hallás utáni szövegértéssel kezdődött.  Ezután következett az írásbeli vizsga, melynek során négy különböző típusú szövegértési, három nyelvtani, valamint két szövegalkotási feladatot kellett 45 perc alatt elvégezniük. Egy kis pihenő után került sor a szóbeli vizsgára, ahol a bemutatkozás után egy választott képről kellett a diákoknak beszélni, majd az ahhoz kapcsolódó témakörben beszélgetni a vizsgáztatóval. A diákok megkönnyebbülten, többnyire mosolygó arccal léptek ki a teremből a szóbeli vizsga után. Örültek, hogy egy ilyen új helyzetben megállták a helyüket, ahogy később kiderült, nem is akárhogyan.

Az eredmények két hét múlva születtek meg. A befektetett munkának meg lett a gyümölcse, mert a vizsgázók mindegyike teljesítette a szóbeli részt, sokan kimagasló eredménnyel, s az írásbelik is jól sikerültek.

A német vizsga eredményei:

Szóbeli vizsga csoportátlaga: 79% (Átlag felett teljesített 7 tanuló)

Írásbeli vizsga csoportátlag: 80% (Átlag felett teljesített 9 tanuló)

A vizsgát sikeresen teljesített tanulók:

Bagi Csanád, Bány Barna, Bárdos Alexandra, Czifra Zalán, Domján András, Gácsi Gergő, Hóbely Márkó, Karas Luca , Kohut Gyöngy, Podani Petra, Szilágyi Anica, Szpisják Bence, Sztricskó Zoltán

Az angol vizsga eredményei:

A szóbeli vizsga csoportátlaga 85% lett, átlagon felül 12 tanuló teljesített. Az írásbeli vizsga 14 tanulónak sikerült, ennek átlaga  76% lett, 7 tanuló teljesített az átlag felett.

Akiknek a vizsga mindkét része sikerült:

8. évfolyam: Gyuricza Róbert, Hajduch Nándor, Komár Henrik, Palatinus-Kiszel Márk, Péntek Albert, Sápszky László, Szántó Adrienn, Szénászki Stella, Teremi Dóra,

7. évfolyam: Bacsa Zalán, Kiss Csongor, Laukó Boglárka, Németh Viktória, Pribelszki Zoltán

Akiknek a szóbeli sikerült: Bálint Olivér,Kis Tamás, Szpin Mihály

Tavaly is már voltak vizsgázóink: Bankó Kristóf, Kepenyes-Darida Dóra, Kepenyes-Darida Zoé, Lénárt Zsombor és Truczka Áron

A vizsgát minden résztvevő pozitívan értékelte, jó érzés számukra, hogy egy nemzetközileg meghatározott alapszinten sikerült jól teljesíteniük a tanult idegen nyelvből, valamint hasznosnak tartják, hogy kipróbáltak egy vizsgaszituációt, így a mindenki által tervezett középfokú vizsgánál már ismertebb terepen fognak mozogni.

A nyelvvizsga bizonyítványt Zsuzsa néni adta át ünnepélyes keretek között az iskola udvarán.

Gratulálunk diákjainknak, további jó tanulást és szép sikereket kívánunk!

Mezeiné Szatmári Rita
Weinperné Kiszely Nóra
felkészítő tanárok

 

Napi ige

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Hasznos programok

Elektronikus napló elérése

Aktuális havi étlapok

 

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda: 
06-66-312-946
Damjanich utcai óvoda: 
06-66-313-126
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035