1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Az ország legügyesebb vegyészei csaptak össze Gyulán

Gyulán rendezték meg a Lila VegyÉSZ bajnokság kémiaverseny országos döntőjét május 18-án. A rendezvény helyszíne a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye volt, ahol a szabályok szerint hetedikes és nyolcadikos tanulók „csaptak össze”. A programot idén 11-dik alkalommal rendezték meg.

A játékos verseny célja a kémia tantárgy népszerűsítése, a kiemelkedő tehetségű tanulók felfedezése és fejlesztése. Az esemény másik fontos mozgatója az, hogy ráirányítsák a figyelmet egy olyan tudományra, melynek birtokában keresett szakemberekké válhatnak a fiatal kémikusok.

Iskolánk tanulói négy éve rendszereresen vesznek részt ezen a megmérettetésen. Közel 200 versenyző közül Bozán Hanna (7.b) és Dürgő Csaba (7.a) a verseny második fordulójáig jutott el. Szpisják Zsófia (7.b) és Szpisják Bence (8.a) két sikeres forduló után bejutott az országos döntőbe. A gyulai döntőn Bence a 22. helyen végzett, Zsófi pedig maga mögé utasítva mindenkit, elhozta az országos első helyezésért járó címet.

Gratulálunk a versenyzőknek! További sok sikert kívánunk!

Biacsné Bajusz Szilvia

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka