1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez


„Vízi világ”

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretén belül nyílt pályázatot hirdetett 2018 tavaszán NTP- SFT- 18 kódszámmal, hazai és határon túli sporttehetségeket fejlesztő tehetséggondozó programok támogatására.

Mivel intézményünk, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Tehetségpont, így természetes volt számunkra, hogy pályázunk.

A vizes sportágak közül az úszás fejlesztésére irányuló program az, amely a 2018/2019-es tanévet átívelő, 63 órás, a sport- tehetségek kibontakoztatását segítő integratív szemléletű, a fizikai és érzelmi tényezők, az alapkompetenciák fejlesztését, a támogató környezet megteremtését segítő foglalkozássorozat volt, melyre 1 160 000 Ft-ot nyert iskolánk.

Célunk:

  • A program megvalósítása során a beválogatott gyermekek személyiségének figyelembe vételével, átlagon felüli adottságaik, motivációjuk, személyiségük optimális komplex fejlesztése.
  • Önmagukhoz mérten tehetségük kibontakoztatása volt.
  • A tehetséges gyermekek erős oldalának fejlesztése, a tehetséggel összefüggő gyenge oldalak kiegyenlítése.
  • A gyermekek fejlesztésében klinikai szakpszichológus is segítségünkre volt Kós Nóra személyében.
  • A programsorozat során, olyan alkalmakon is részt vehettek a gyermekek, melyeken a szülőkkel együtt sportolhattak, sárkányhajózhattak, kenuzhattak. Rohony Balázs szakedző sporttal kapcsolatos előadást tartott gyermekek és szülők részére.
  • A pályázat keretén belül lehetőségünk nyílt olyan eszközöket beszereznünk, melyek kiválóan fejlesztik a gyermekek motorikus képességeiket, biztosítják a mai kor számára hasznos, változatos edzésformákat.

Kriska Zsuzsa, Zalán Csaba

pályázati felelősök

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka