1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

LEGOnardo da Vinci

A Benka intézmény múltjából és jelenéből következően az iskola arculatának egyik hangsúlyos eleme a komplex tehetséggondozás. Ennek figyelembevételével az őszi és a tavaszi időszakban számos olyan alkalom, túra, kirándulás várja tanulóinkat, melyen nem iskolai keretek közt biztosítunk lehetőséget a bennük rejlő tehetség kibontakoztatására, továbbfejlesztésére.

2019 tavaszán ismét Budapestre szerveztünk kirándulást, melynek ezúttal három főbb állomása volt. A nap első felében a Magyar Természettudományi Múzeum „Óriások támadása” című kiállításán a LEGO kockák meglepően kreatív alkotási lehetőségeit tekinthettük meg és próbálhattuk ki. A nagyhéthez kapcsolódva látogatást tettünk az Országos Evangélikus Múzeumban, ahol mi lehettünk az első „vegyes csoport”, vagyis a múzeum történetének első olyan iskolai csoportja, akik több korosztályból szervezett tanulók közösségeként tekintették meg a Deák téri gyűjteményt. A nap és a délután fénypontja a „Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni” című kiállítás volt. A 15. századi polihisztor halálának 500. évfordulójára szervezett interaktív tárlaton megfejthettük a művész életének főbb életrajzi titkait, művészetének szimbólumait, megtekinthettük a híres festmények reprodukcióit, kipróbálhattuk a találmányok működő makettjeit, VR szemüveg segítségével a „lényeg mögé láthattunk”.

A kirándulás ugyan az iskola bármely felsős (sőt alsós!) tanulója számára szerveződött, de mivel a tematikája tökéletesen illeszkedett a Nemzeti Tehetség Program (NTP-MTTD-18) iskolánkban futó pályázatának tematikájába, így természetesen a „Benkás felfedezők” is részt vettek a nap programján. Bízunk benne, hogy nem csak ők, hanem valamennyi érintett tanuló tudta hasznosítani a felkínált lelki és szellemi értékeket.

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka