1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kutató diákok a Benkában

Iskolánk tanulói rendszeresen vesznek részt versenyeken, szép eredményeket tudhatunk magunkénak tanulmányi, művészeti és sportversenyek terén is. Az elmúlt időszakban iskolánk négy tanulja lázasan készült a XIX. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája – azaz a KGYTK-ra. A verseny célja, hogya tudomány iránt érdeklődő gyerekek ismerjék meg az önálló ismeretszerzési technikákat, módszereket, tudományos ismeretterjesztést a kutatásaikon keresztül. A versenyre szabadon választható témában, 8-15 oldalas dolgozatot kell elkészítenie a kisdiákoknak. Ebben a témában elmélyülnek a szakirodalomban, majd komoly szakmai feltételeknek megfelelően összeállítják a dolgozatukat. A beküldött dolgozatokat elbírálják és a legjobbak meghívást kapnak a regionális fordulóra. Itt egy prezentációval kell bemutatniuk a dolgozatukat, majd a zsűri kérdéseire kell felelniük. Nem könnyű feladat ez, szigorú egyetemi docensekkel szemben állni és válaszolni.

Iskolánkat Pozderka Nándor 5.a , Pozderka Zsombor 6.a, Slajchó Soma 7.b és Koncz Boldizsár 8.c osztályos tanulók képviselték ezen a rendhagyó versenyen. Nándor Gazsóné Gugolya Beáta tanárnő vezetésével a Kőbezárt történelem című dolgozatával pályázott, melyben a Szarvas környéki történelmi leletek nyomába eredtek. Zsombor Biacsné Bajusz Szilvia tanárnő segítségével a Szarvas és környéke lakóinak szelektív hullaékgyűjtési szokásait térképezte fel. Soma Valastyán Balázs vezetésével Levelek a távolból – egy magyar hadifogoly naplója az olasz frontról címmel írt dolgozatot, melyben egy régi családi kincs, egy napló eseményein keresztül ismerhettük meg egy hadifogoly mindennapjait. Szintén Valastyán Balázs tanítványa, Koncz Boldizsár Társadalmi hangulat a Bácskában 1941-ben címmel a kormányzósértési perek történetét elevenítette meg számunkra. Mind a négy diákunk dicséretesen helyt állt. Nándor, Soma és Zsombor 3. díjjal térhettek haza. Boldizsár elnyerte a 2. díjat és vele a lehetőséget, hogy részt vehessen a májusi országos döntőn, melynek Budapest fog otthont adni.

Szívből gratulálunk a fiúknak és felkészítőiknek! Boldizsárnak további sikeres felkészülést kívánunk az országos megmérettetéshez!

Szép volt fiúk!

Biacsné Bajusz Szilvia

felkészítő pedagógus

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka