Zsófi az ország 4. legjobb vegyésze
Szpisják Zsófia hetedik osztályos tanulónkról már az alsós évei alatt kiderült, hogy kivételes tehetséggel rendelkező kisdiákunk. Élen jár a matematika, fizika tudományok terén, a magyar nyelvi versenyeken is derekasan helyt áll. Mindezek mellett imád néptáncolni és kézműveskedni.
Már hatodik osztályos korában, hallgatva bátyja beszámolóját a kémia szakköri élményeiről, tudta, hogy ez a tantárgy valószínűleg az egyik nagy kedvence lesz. Szeptembertől nagy lelkesedéssel vetette bele magát a kémia tudományába. Szerette volna megmérettetni tudását, ezért elsőként egy igazi kihívásra esett a választásunk. A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tizenhetedik alkalommal hirdette meg a Meleg István országos kémia versenyét. A verseny igen komoly felkészülést igényelt, messze túlmutatott a hetedik osztályos tananyagon. A megmérettetés négy fordulóból állt, a középdöntőnek és a döntőnek maga a neves gimnázium adott otthont. A döntőre az ország tizenkét legjobb „kis vegyésze” kapott meghívást, melyen Zsófi az előkelő negyedik helyezést érte el.
Gratulálunk ehhez a csodálatos eredményhez és további sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez!
Március 7-én, Bozán Hannával, Dürgő Csabával és bátyjával, Szpisják Bencével a Lila VegyÉsz országos kémia verseny középdöntőjén vesznek részt. Mindnyájuknak sok sikert kívánunk!
Biacsné B. Szilvia
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2018-2019-tanev-kepes-cikkei/1298-zsofi-az-orszag-4-legjobb-vegyesze#sigProGalleria6c73f4afd1
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035