1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Vizes napok

A TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében a „Gazdagító programpárok II.” OPER 3670 számmal az iskolánk úszó tehetségműhelyének lehetősége nyílt arra, hogy a beválogatott diákok egy jól felépített különleges, egyénre szabott, komplex programban vegyenek részt, melyet Zalán Csaba, a tehetségműhely vezetője dolgozott ki.

A feladatsorok összeállításának alapgondolata az volt, hogy a sportoló diákok erős oldalainak fejlesztése mellett a gyenge oldalak fejlesztésére is sor kerüljön, s mindemellett lehetőséget kapjanak lazító programokon való részvételre is.

Kiemelten fontos volt számunkra, hogy örömteli alkalmak legyenek a diákoknak, mind a testi, mind pedig a szellemi edzések. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy többféle helyszínen, többféle eszközzel foglalkoztassuk a diákokat. Így használatba került a számítógép, az interaktív tábla az ismeretszerzési  és feldolgozási folyamatban. Az úszómedence, az iskola udvara, a város nevezetes helyszínei, sok beszélgetés, cselekedtetés, érzések, érzelmek kifejezése, bölcs gondolatok gyűjtése színesítette a foglalkozásokat, tréningeket.  A széles spektrumú feladatok megoldása során a diákok kitartóak, lelkesek, érdeklődőek voltak. Kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak kiválasztott sportágukban, az úszásban, de megállták a helyüket a szárazföldi edzéseken, a kerékpártúrán is. Nem vallottak szégyent a szövegértési, szövegalkotási feladatok megoldása során, örömmel vették a számítógép adta információs lehetőségek kihasználását. Szívesen tanultak, memorizáltak a tréningek alkalmával.

A sok edzés komolyan igénybe veszi a diákok személyiségét, azonban azt tapasztaltuk, hogy ebben az időintervallumban, amikor a lazító programok beiktatására is sor került, lelkesebbek voltak, számukra feltöltődést jelentettek a programok.

A gazdagító programpár megvalósítása során remek lehetőség nyílt arra, hogy a diákok közötti társas kapcsolatok erősödjenek, így tapasztalható a csapatszellem alakulása is.  Úgy gondoljuk, hogy az önismereti, társismereti lazító tréningek segítették a belső erők mozgósítását, a tanulók személyiségének gazdagodását.

Tapasztalataink szerint az eddig elért eredményeink, a hozzá kapcsolódó gazdagító program adta lehetőség biztos alapot adnak ifjú sportolóink sportpályafutásának emelkedéséhez, az úszó utánpótlás nevelésében. Bízom abban, hogy a programban részvevő diákok példaképekké válnak diáktársaik előtt, hiszen számukra a sportolás az egészségmegőrzés, a lelki gazdagság, a tudás, a felelősség, a rendszeresség, a fegyelem, a mi közösségünk érzése és még sok-sok pozitív kicsengésű gondolat sugárzik a mindennapi életükből, cselekedetükből. 

Molnár Istvánné
igazgató

 

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka