1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez


Hetedikesek a Havasokban

A hetedik évfolyamos tanulmányi kirándulásoknak egyszerű a receptje: ha közeledik a nyár, akkor Határtalanul!, ha Határtalanul!, akkor Erdély (esetlég néha Felvidék…). Így volt ez az idén is, június első hetében a hetedik évfolyam buszra ült, hogy egy öt napos tanulmányút keretében megismerkedjen a Székelyföld épített örökségével – és főképp – annak természeti értékeivel. Tusnádfürdői központtal, csillagtúra keretében jártuk be az ismert és kevésbé ismert nevezetességeket: Dévát, Csíksomlyót, a Békás szoros, a Medve- és a Gyilkos tó környékét, a Torjai Büdös barlangot, és még számtalan más helyszínt. De nézzük mindent sorjában és részletesen!

Az oda- és visszaúton két vár, a fogarasi és a dévai felkeresése oldotta a hosszú utazás monotonitását. Fogarason a vár szépsége, Déván a várhegy fenségessége, monumentalitása, valamint a hozzá kapcsolódó népballada nyűgözte le a gyerekeket. Tusnádfürdőn az elsődleges szállásunk a Fenyő Villa volt, de nagy számú csoportunk egy kisebb része és egy Ildikó néni a közeli Szent Kristóf panzióban nyert elhelyezést. Mindkét szállás remek lehetőséget biztosított a látottak esti átbeszélésére, feldolgozására és a közösségépítésre is. A három, elsősorban nem utazással telő (ún. teljes) nap során a projektterv szerint haladtunk, azon csak időjárási okokból vagy az észszerűség okán változtattunk, elsősorban új programelemek, helyszínek bevonásával. Csíkkozmáson külhoni magyar iskolásokkal találkoztunk, Korondon felkerestük Józsa János fazekasműhelyét, Újtusnádon egy szarvasmarha farmon tettünk látogatást. Parajdra, a Sószorosba a nagy sár miatt sajnos nem jutottunk el, Szovátán a Medve-tavat jártuk körbe, a Gyilkos-tó és főképp a Békás-szoros páratlan természeti szépségével nem tudtak betelni a gyerekek, bár a természeti szépségek sorában tagadhatatlanul a Torjai büdös barlang és a Szent Anna-tó nyerte el legjobban a tetszésüket. Székelyudvarhely, Madéfalva, Csíksomlyó, Csíkszereda, Kézdivásárhely kulturális és történelmi emlékei, nevezetességei kihagyhatatlan és esetenként életre szóló élményt jelentettek tanulónak és tanárnak egyaránt. Madéfalván emlékeztünk meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról, az ott lévő 50 ember megismételhetetlen élményt jelentő pillanatokként tárolta el magában azt a helyszínt és azt a néhány percet. Ami nem szerepelt az eredti programban: Csíkszereda (Vákár Lajos Jégcsarnok), Máréfalva (székelykapuk, iskola), Farkaslaka (Tamási Áron sírja, Trianoni emlékmű), Csíksomlyó (barátok fürdője), Nyergestető (1849-es emlékhely), Gelence (XIII. századi templom). És meglepetésként Tusnádfürdő részletes megismerése is megtörtént a helyi kisvasúttal bejárva. Az utazás végén rendeztett nem reprezentatív közvéleménykutatás alapján a kirándulás top három helyszín a következő volt: 1. Csíkszereda- Mikó vár, 2. Csíksomlyó – a kegytemlom és a Nyereg.

A hosszú utazás fáradalmait a látottak és a két osztály alkotta példás közösség ellensúlyozták. Csak egy dolog maradt meg hiányérzetként bennünk: nagyon szerettünk volna medvét látni, de ő valamiért nem akart találkozni velünk.

Akiknek a kirándulás létrejöttéért köszönettel tartozunk: Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyarország Kormánya, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság.

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka