1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Csernusné Samu Edit lett az év óvodapedagógusa


A gyermek-, szülő,- és nevelőközösség nevében szívből gratulálunk! Büszkék vagyunk Edit nénire!


Intézményünk három óvodájának felelős vezetője. Olyan támasz az óvoda munkatársainak, aki minden területen ötleteivel, tevőleges segítségével jelen van a mindennapokban. Mindent elkövet azért, hogy a gyermeki szükségletek területén a tárgyi és személyi feltételek adottak legyenek ahhoz, hogy a gyerekek kíváncsisága, önkifejezése, alkotási vágya, tudásvágya beteljesüljön. Irányításával óvodáinkban még magasabb színvonalú óvodapedagógiai munka folyik, melynek bizonyítéka, hogy évről, évre növekedett, illetve növekszik a gyermeklétszám. Az óvodáink kihasználtsága 100%-os. Nevelő-oktató munkáját hosszú évek óta odaadóan végzi, melyben fontos szerepe van a keresztyén értékrend megtartásának.
Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség gyülekezetének tagja, presbiterré választották 2018 évben. Aktívan részt vállal a gyülekezet munkájában, hitélete példaként szolgál az általa nevelt gyermekek és kollégái számára egyaránt.


Folyamatosan törekszik szakmai megújulásra, ezért aktívan vesz részt a pedagógusok részére szervezett egyházi és világi továbbképzéseken. Az ott tapasztaltakat munkájában hatékonyan alkalmazza, vezetőként továbbadja a megszerzett tudást. Kiemelt figyelmet fordít a tehetségműhelyekben végzett munkára, zenei tudását kamatoztatva az óvodai telephelyeken csengettyű szakkört vezet. Az óvodában bevezetésre került zenei képességfejlesztő foglalkozások vezetője. Bemutató foglalkozások alkalmával hatékony tudásmegosztást végez.
Kreatív, tehetséges, az ötletei, tervei általa elkészített munkák díszítik az iskolai és óvodai épületeket, csoportszobákat. Városi, megyei és országos világi és egyházi rajzpályázatra készített fel eredményesen gyermekeket.


Szeretettel fordul a rászoruló, elesett gyermekek és családjaik felé. A szülőkkel évről évre jó kapcsolatot alakít ki, őszintén fordulnak hozzá segítségért bármilyen problémával. Jó közösségi ember, kiváló kolléga, pedagógustársai számíthatnak segítőkészségére.


Óvodapedagógusként, és hívő emberként végzett munkáját az alábbi igei gondolat jellemzi legjobban: „Tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten.” (1Sám 10,7)  

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka