1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

„Óh természet, óh dicső természet!....”

Lezárultak az idei tanév biológia, természetismereti, természetvédelmi versenyei. Mint ahogyan az előző években is, most is remekeltek diákjaink. Voltak, akik csapatban teljesítettek kiválót, voltak, akik egyedül birkóztak meg a sokszor sok fejtörést okozó feladatokkal. Az eredményeink, a versenyek időpontjának sorrendjében:

1. Túzok tusa

Három megye 72 csapatából vett részt a döntőn 19 csapat. A hazai pályán, ami a Körös-Maros Nemzeti Park területe, Szemfüles baglyainkat a tusa győzteseként köszöntöttük.

A csapat tagjai: Kiss Tünde, Bánfi Péter és Petrovics Soma.

További szép eredményeket értek el: Lestyan Lili­ - Lohr Lili – Opavszki Lara; Bánfi Anna – Csicsely-Podani Anna – Demcsák Luca; Hanzel Judit – Nádudvari Patrícia – Pinke Bíborka.

2. Őszirózsa Természetismereti vetélkedő

Az elődöntőből a középdöntőbe jutott 9 csapatból három csapat iskolánkat képviselhette a Biharugrai Madárvártán megrendezett versenyen. A döntőbe került 6 csapat között ott vannak a „Kockás katicáink” és a „Kisvárosi kismestereink”.

Név szerint: Bánfi Anna – Csicsely-Podani Anna – Demcsák Luca, valamint Biacs Réka – Patay Panna – Szabó Tamara.

Ügyesen helytálltak még a „Csillagos vakondokok”: Bagi Alíz – Bány Maja – Nagy Petra.

A továbbjutóinknak sok sikert kívánunk az októberi megyei döntőhöz.

3. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei döntője

Egyéni verseny, mely igen sok előzetes felkészülést igényelt. A nehéz, olykor igen nehéz feladatokon ügyesen lett úrrá iskolánk két tanulója, akik úttörőként nagyon szép eredményt értek el:

Petrovics Kató IV. és Gerhát Lilla VII. helyen végzett.

 

4. Pannon Biológia Országos Verseny

Egy régi-új verseny a vetélkedők palettáján. Amitől igazi kihívást jelentett a résztvevők számára az, hogy nem korosztályokra állították össze a feladatokat, így mindenkinek ugyanazt kellett megoldani. Igaz, hogy online versenyről van szó, de rendkívül sok kutakodásra, keresgélésre és a meglévő ismeretek kreatív, újszerű alkalmazására volt szükség a jó megoldásokhoz.

A versenyen országos II. helyezést ért el Biacs Réka, aki sok, nála magasabb évfolyamba járó diákot hagyott maga mögött.

Az elért szép eredményekhez valamennyi versenyzőnknek szívből gratulálunk!

Bencsik Tiborné, Biacsné Bajusz Szilvia

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

 

 

           

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka