1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Természetes – tudományos

A 2020-2021. tanév indulása egy újabb benkás tehetséggondozó program megvalósításának kezdetét is jelentette egyben. Az elmúlt tanévekben rendszeresen és sikeresen pályáztunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló nyílt pályázatokon. A 2020. évi forduló pályázati kiírásának követelményeit is sikerrel teljesítettük, így a mögöttünk lévő év októberében megkezdődhetett az NTP-MTTD-20-0087 pályázati azonosítószámú „Benkás természettudósok” nevű pályázati programunk végrehajtása.

A pályázat ki- és megírásakor már megtapasztalhatta a világ (és mi is) a koronavírus járványt és annak mindenféle következményét (lezárások, online térbe költöző társadalom, stb.), így a tehetséggondozó program éves programterve két síkon készült el és később (kényszerből) így is valósult meg. Egyrészt futottak programok, foglalkozások az úgynevezett „normál” megvalósulás szintjén, ami alatt a jelenléti oktatást és annak keretei értendők. Így többek közt a tanulóink felfedezték a világ nevezetes épületeit az általuk összerakott 3D-s puzzle segítségével, ismerkedtek a kőzetekkel, készítettek kristályokat, programoztak robotokat, megfigyelték a mozgás törvényeit. Másrészt  (főképp az újabb tantermen kívüli digitális oktatás időszakában), a foglalkozások a digitális térbe költöztek és ott valósultak meg, melyeken a gyerekek online szabadulószoba, tankocka, virtuális séta segítségével bővíthették ismereteiket, fejleszthették digitális kompetenciájukat.

A pályázat végéhez közeledve, visszatekintve azt mondható el, hogy mindkét megvalósulási forma esetében sikerrel és eredményesen teljesültek az éves munkaterv egyes elemei. Bár a foglalkozásokon történő személyes jelenlét az online térben csak korlátozottan pótolható, de a pandémia által ránk kényszerített körülmények így, ebben a formában áthidalhatóak voltak. A hétköznapi élet megmutatta, hogy a „természettudós” egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy nem ismer lehetetlent, amennyiben problémába ütközik új és új kérdések feltételével új és új válaszok keresésével előbb vagy utóbb megoldást talál minden akadályra.

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka