145 770 lépés a Balaton-partján

Ez bizony sok!Még több is lehetett volna! De végéhez ért a táborunk, így sajnos búcsút kellett inteni a magyar tengernek. No de kezdjük az elején! Az első lépést 13-án, vasárnap tette meg az a negyvenöt diák és öt pedagógus, akik útra keltek a már hagyományossá vált siófoki táborba. Utazásunkat kétszer szakítottuk meg: először a Kígyósi csárdánál, ahol megmozgattuk az addigra elgémberedett tagjainkat, másodszor pedig Dunaföldváron. Megismertük a Duna-part löszfalának történetét, felsétáltunk a várhoz, megnéztük a Szent Ilona-templomot – ráférne egy kis tatarozás!-, majd folytattuk utunkat Siófokra. Megérkezésünk után azonnal kimentünk a strandra: sajnos nem fürdeni, mert a viharos erejű szél elvitte volna a fürdőzőket az északi partra! Azonban örömmel láttuk, hogy a tó megvan: a vize ugyanolyan vizes, mint tavaly, kissé zavaros az erős széltől, a hőmérséklete nem csábított a megmártózásra – de ott volt! Hatalmasan, háborgóan, gyönyörűen – mert a mienk! A szálláshely elfoglalásának izgalmas percei után a gyerekek „eltűntek”, ment mindenki felfedezni a szálló nagy udvara nyújtotta lehetőségeket. Volt belőlük bőségesen: a pályák (foci, röpi, kosár), a pingpongasztalok, billiárd, csocsó, stb. Az első és az utolsó éjszaka általában kritikusan szokott eltelni, mégis kipihenten vágtunk neki a hétfői programnak: evangélikus templom, Siófok belvárosa, Kálmán Imre sétány. Az ebéd, majd a csendespihenő után irány a part, a bátrabbak már fürödtek, a többiek napoztak, kártyáztak, beszélgettek. Az esték majdnem mindig egyformán, de kellemesen teltek, ki-ki a kedve szerint használhatta a meglévő lehetőségeket. Kedden a szokottnál korábban keltünk útra. Az egész napos túra reggelén Tesco-reggelit kapnak a gyerekek, amelynek mindig nagy sikere van. Majd irány a Kis-Balaton, pontosabban a Kányavári-sziget. Itt található a tizenhárom állomásos Búbos vöcsök-tanösvény, melyet természetesen végig jártunk. Mivel a sziget a madarak (és a szúnyogok!) paradicsoma, így, hogy ne csapjunk nagy zajt, kisebb csapatokban oldották meg a gyerekek az állomásokon található ismertetőtáblák segítségével az előre kiadott feladatlapot. A közel 1,5 km-es útvonal hossza néhány csoportnak majdnem a duplájára sikerült, mivel jól elrejtették az állomásokat, így keresgélni kellett. Hazafelé megálltunk Balatonszemesen, ahol a nagy magyar színész-rendező, Bujtor István és féltestvére, Latinovits Zoltán sírja előtt egy perces csenddel adóztunk emléküknek. Az esti Magyarország-Portugália meccsen szinte az egész tábor szurkolt, sajnos, mint tudjuk, mindhiába. Szerdán a város főterén álló Víztoronyba mentünk fel, a kilátás most is olyan szép volt, mint eddig, annál is inkább, mivel a felső szint lassan körbefordul, így minden irányban gyönyörködhettünk a tájban. A hőmérséklet fokozatos emelkedésével együtt a víz is egyre melegebbé vált, így az ebéd utáni csendespihenő után már szinte mindenki bement a vízbe, egy kiadós fürdőzéssel „teljesítve” az aznapi programot. Este közös filmnézés volt. Ha Balaton, akkor egy Bujtor-film: Az elvarázsolt dollár. A film a ’80-as évekbe vitt vissza bennünket, így a gyerekek egy sor olyan dolgot láthattak – autók, ruhák, hajviselet -, ami számukra már ismeretlen. Csütörtökön délelőtt ismét buszra szálltunk, és irány Balatonfűzfő! Persze, hogy a bobpálya! Három bátortalan kispajtástól eltekintve mindenki élvezettel „vágtázott” végig a kanyargós pályákon, amint azt a csoportba küldött fényképek is alátámasztják. A szokásos délutáni fürdőzés már igazi kánikulában telt el, kipirulva, kellemesen elfáradva érkeztek be a strandolók a szálláshelyre. A vacsora után meggyújtottuk a tábortüzet szalonnasütéshez. Jónéhányan éltek is a lehetőséggel: sütöttek szalonnát, kolbászt, vagy mindkettőt, majd jóízűen elfogyasztották. Végül a tábortűz füstjét a Balatonban moshatta le magáról, aki Tibi bácsi és Misi bácsi vezetésével egy esti fürdőzésre vállalkozott. Pénteken délelőtt a bepakolás után egy búcsúséta a városban, majd ebéd és egy viszontlátásra intéssel elköszöntünk a szállástól, a várostól, a Balatontól. Bízom abban, hogy mindenki jól érezte magát, hogy a barátságok elmélyültek, hogy új barátságok kötődtek, hogy megismerhettük egymást olyan oldalról is, amelyre iskolai keretek között nincs lehetőség. Szeretnék köszönetet mondani az iskola vezetésének, hogy lehetővé tették a tábor megtartását, kollégáimnak, Szilvi néninek, Misi bácsinak, Balázs bácsinak és Tibi bácsinak, akik mindent megtettek, hogy a gyerekek kellemesen érezzék magukat, lássanak, tanuljanak, új élményekre tegyenek szert. Köszönöm Zoli bácsinak, aki biztonságosan elvitt bennünket a kényelmes busszal minden programunkra. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm a szülőknek, akik ránk bízták gyermekeiket – volt, aki sokadszorra, volt, aki most először. Köszönet érte!

Bencsik Tiborné táborvezető