1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

KÉK TÚRA AZ ARBORÉTUMBAN

Az Evangélikus Egyház által támogatott antiszegregációs pályázat keretében Kék túrán vettek részt a Benka óvodások az Arborétumban. A kék szín, mely az autizmussal élők jelképévé vált a gyermekek öltözékében is megjelent e napon. Ezzel is kinyilvánítva autizmussal élő társaik, általuk való elfogadását. Óvodáinkban hosszú évek óta támogatunk e problémával élő gyermekeket. Ezen a programon keresztül is az ő társas helyzetekben való viselkedésének megalapozását, a szociális-kommunikációs készségeik fejlesztésének lehetőségeit használtuk ki a természeti környezet által nyújtott ismeretszerzés és a közös játékok folyamán. A természet szépségeinek séta közbeni megtekintése mellett a Parkerdő rész rejtelmeit fedeztük fel egy túravezető segítségével. Az Ökojátékparkban ismerkedtünk az erdő, a gyep és a víz élővilágával egyéni és csoportos feladatok, játékok - zöld labirintus, odvas fa -keretében. Különösen nagy élmény volt a keresztény óvodába járó gyermekek számára a Meditációs térben elhelyezett, bibliai történeteket megelevenítő, interaktív elemek – a születés barlangja, Mózes sziklája, Jónás a hatalmas cet gyomrában – megtekintése, kipróbálása, az ismert történetek újra élése. A gyógynövénykertben a gyerekek érzékszervei kerültek előtérbe. Tapintással, szaglással ismerkedtek a növények illatával, s hallgathatták az egyes növényekhez kapcsolódó történeteket. Az élmények sokasága, a tevékenységek sikere által a gyermekek már kifelé a kapuban megfogalmazták, kinyilvánították, hogy szeretnének újra eljönni ide.

Gácsi Krisztina munkaközösség-vezető

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka