1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Velencéből Mohácson át Szarvasra…

Körülbelül egy éve az életünk sajnos nem a megszokott mederben folyik. Lassan már kezdünk hozzászokni, hogy mindent át kell gondolnunk, újra kell terveznünk; hiszen meg kell felelnünk az éppen életben lévő korlátozásoknak.

Így történt ez az idei tanév farsangi mulatságával is. Elmaradt a nyolcadikosok hagyományos bécsi keringője, nem tapsolhattunk az osztályok műsorainak, nem táncolhattunk a DISCO-ban. De mi nem adtuk fel: az elmúlt hetet a karnevál, a vidámság, a jókedv színesítette iskolánkban.

Hétfőn héttől az intézmény közössége egy reneszánsz farsang kellős közepébe csöppent. Az előkelő urak és hölgyek mellett az udvari bolond és a korhű zene segítettek visszautazni pár száz évet. Kedden reggel már Velencében nézhettük a napfelkeltét, és – bár a valóságban elmaradt – a híres velencei karnevál maszkjaival találtuk szemben magunkat. A hangulatot csak fokozták a temperamentumos olasz dallamok. Szerdán határainkon belül folytatódott a heti program, és magyar farsangi néphagyományok nyomába eredtünk. Ebben segítettek a táncos lábú fiúk, és a népviseletbe öltözött lányok. Csütörtökön nem volt gond az ébredéssel. Akinek ezt nem sikerült megtenni az iskoláig vezető úton, az garantáltan felébredt a bejáratnál. Két busó ugyanis eltévedt, és Mohács helyett nálunk ijesztgette a suli apraját-nagyját. A hét utolsó munkanapján pedig megérkeztünk Szarvasra, ahol osztálykeretben folytattuk a „mulatozást”. Akinek úgy hozta a kedve, az jelmezbe bújt; aki játszani szeretett volna, megtehette; volt itt zene, tánc, finom falatok. A programok zárásaként pedig kikergettük az épületből a kiszebabát, elűzve ezzel a rossz időt, a sötétséget, a telet.

A farsangi pillanatképek mellett különböző játékokkal, vetélkedőkkel vártuk a nebulókat. Az 5. évfolyam lovagi tornán mutathatta meg, mit tud a középkorról. A hatodikosok Velencéről számokban címmel a lagúnák városáról szerezhettek sok-sok információt. A magyar farsangi néphagyományok kérdéseire kaphattak választ hetedikeseink. Egy dolgot kellett csak szem előtt tartani, hogy a válaszoknak a „Fele sem igaz!”. A legnagyobbak pedig – stílusosan – a „Maszkot le!” című versenyen bizonyították, hogy mennyire ismerik a celebeket.

Dale Carnegie amerikai író szerint: Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! Nos, a citromot megkaptuk, péntek délre pedig elkészült a limonádé, ami mellé egy-egy szelet tortát is kaptunk. . Bízunk benne, hogy mindenkinek ízlett.

A DÖK nevében: Szabó Józsefné

Alsó tagozatosok farsangja

Felső tagozatosok farsangja

Instatáblás fotózás

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka