1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A jégmadár nyomában

Az elmúlt tanévben – immár másodszor – sikerült elnyerni az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása" című, NTP-MTTD-19 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott NTP-MTTD-19-0143 azonosítójú pályázatunkkal azt a támogatást, melynek segítségével folytattuk felfedező tevékenységünket.

A tavasz folyamán sajnos a vírus átírta a forgatókönyvet, így néhány foglalkozás, kirándulás csak az idei tanévben realizálódhatott.

Így történt, hogy szeptember 16.-án vízre szálltunk, és a címben említett madárról elnevezett tanösvényt fedeztük fel. Túránkat Tóth Tamás, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi felügyelője vezette.

Bár a Holt-Körös, az evezés, a vízi sportok nem állnak távol tőlünk, ezen a délutánon mégis egy új oldaláról ismertük meg környezetünket.

Végigeveztünk azon a keskeny szakaszon, ahol a szinte teljesen érintetlen természet köszönt vissza: a nádasok, a bedőlt fák, vadkacsák, békák, a csend, a nyugalom. Továbbhaladva a mocsári ciprusok tövében megismertük a fák történetét. A Bolza-kastély előtt a családról tudtunk meg érdekességeket. A növények közül a vízitök került nagyító alá. És a folyószabályozásokról is sok információt osztott meg velünk a KMNP természetvédője.

A bő két órás túra végén fáradtan, néhányan vizesen; de természettudományos ismeretekkel gazdagabban hagytuk el a holtágat, bízva abban, hogy – bár nem a tankönyvekből – ma is tanultunk valamit.

Szabó Józsefné

Fekete-Rekényi János

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka