1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Sítábor- hóval, széllel, napsütéssel

Hétfő: Hétfőn a viharos időjárás miatt nem nyílt meg a sípálya, ezért kirándulással töltöttük el a napot.  Megnéztük Gyergyószentmiklós történelmi belvárosát, valamint a görög katolikus erődtemplom belsejét, a bátrabbak felmerészkedtek a harangtoronyba, ahonnan nagyon szép volt a kilátás. Innen átmentünk a gyergyószárhegyi Lázár- kastélyba, amit csak kívülről tudtunk megtekinteni. A reneszánsz épület körül nagy hó fogadott bennünket. Megkezdtük a hócsatát, célba vettük kedvenc testnevelő tanárunkat, Csaba bácsit. Átmentünk Gyergyócsomafalvára, ott a helyi tourinform munkatársával a Borsos Miklós Emlékházban szobrait láthattuk. Magyarországon is sok alkotása van pl.: Budapesten a 0 km kő. Megnéztük a skanzent, ami egy korabeli felújított épületben volt kialakítva. A régmúlt tárgyi eszközeit, viseleteit láthattuk. A kútból megkóstolhattuk a szénsavas vizet, ami számunkra nagyon különleges volt. Ez az ottani hegyek utó vulkanikus tevékenységeinek köszönhető. Visszatérve a szállásunkra sötétedésik szánkóztunk, csúszkáltunk.

Kedd: Kedd reggelre gyönyörűen előkészítették a sípályát. Csaba bácsi vezetésével a kezdők elkezdték a síelni tanulást az alapoknál, akik pedig már jól tudtak, igyekeztek is a felvonóhoz, hogy minél hamarabb lecsúszhassanak. Akiknek pedig most volt léc a lábukon, azok is megtanultak síelni egy szempillantás alatt, és délutánra a bátrabbak már fel is merészkedtek a pálya tetejére.

Szerda: Nagyon szép napsütéses reggelre ébredtünk. A gyerekek ahogy felkeltek indultak is szánkózni, a reggelit követően pedig már mindenki a bakancsát húzta. Kicsit jeges volt a pálya, de ez nem állhatott a síelők útjába. Hamarosan elindultak a felvonók a felső pálya irányába. Szinte megállás nélkül síeltünk, reggeltől estig.

Csütörtök: Csütörtökön a reggelit követően, már igyekeztünk is a buszhoz, hogy minél hamarabb megérkezzünk kirándulásunk helyszínére. Egy rövid utazás után megtekinthettük a Gyilkos- tavat, amit addigra már belepett a hó, ugyanis mindenki örömére elkezdett havazni. Innen a Békás- szoros felé vettük az irányt. Tettünk egy rövid sétát és megcsodáltuk a hófehér tájat. Amikor hazaértünk kicsit pihentünk, aztán a vacsora után kezdetét vette az esti síelés. Gyönyörű látványt nyújtott a kivilágított sípálya.

Péntek: Elérkezett a síelés utolsó napja. Ezt kihasználva egész nap síeltünk. A csütörtöki havazás miatt a piros és a fekete pálya is várta a lelkes sportolókat. Pénteken került megrendezésre a síverseny is, ahol egy szlalom pályán kellett végigmenni. A nap végén felköszöntöttük Zsófit, és az oklevelek is kiosztásra kerültek. Mindenki nagyon csalódott volt, hogy véget ért a tábor.

Szombat: Reggel mindenki zenére ébredhetett amit Csaba bácsi szolgáltatott nekünk. Mindenki összepakolt a szobájában és a finom reggeli után búcsút intettünk a sípályának és hazaindultunk. Nagyon jó és tartalmas egy hétben lehetett részünk. Jól kipihenten érkeztünk haza a sítáborból.

Tóth-Rigler Emma (6.a)

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka