1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Karácsonyi ünnepség

A téli szünet kezdete előtt meghitt, szeretetteljes karácsonyi műsoron vehetett részt iskolaközösségünk. Az oltár mögötti karácsonyi mesefalu varázslatossága, az angyali reggelek már az adventi időszakban is megalapozták az ünnepi hangulatot, amihez az ünnepség műsorai is hozzájárultak. Az énekkarosok különleges karácsonyi dalai után a színjátszósok színdarabja következett, szokásukhoz hűen számítógépről vetített fényképekkel, úgynevezett vizuális díszlettel, segítették elő a teljes beleélést.  Színdarabuk zárásaként Jézus születéséről szóló kisfilmüket láthattuk, ami lejjebb görgetve itt is megtekinthető. 

Köszönetet mondtunk Szécsi Balázs bácsinak valamint Szécsi Violának az iskolában elhelyezett Betlehem elkészítéséért.   Ünnepi köszöntőt mondott alpolgármester úr, Molnár Etele valamint Dr. Czinkóczky Mihály egyházi felügyelő úr is. Szarvas város képviselőtestületéből velünk volt Csernus Zsolt, az újtemplomi egyház hivatalából Jani Erzsébet valamint Grünwald Béla iskolánk alapítványának kuratóriumi elnöke.

Köszönjünk vendégeink megtisztelő részvételét!  

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka