1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Mesél és zenél az erdő

„A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.” /Kádár Annamária/

Alsó tagozatos diákjaink számára hirdettük meg táborunkat, melyet július 9-13-ig tartottunk iskolánkban. A táborban délelőttönként két csoportban dolgoztunk: a mesetábor diákjai tapasztalati úton, az erdő élővilágának felfedezésén keresztül kaptak ihletet adó gondolatokat, míg az éneklő csapat elsősorban Gryllus Vilmos dalainak segítségével „repült” az erdő világába. Mindkét csoportban törekedtünk arra, hogy a gyerekek kreativitását fejlessszük azáltal is, hogy a meséket maguk „szőtték”, a versek szövegeire pedig különböző dallamokat improvizáltak. Minden nap fokozatosan bővítették tudásukat a természetismeret témakörében mind a séták, mind a mesék, versek, dalok szövegei által. Meseillusztrációk készültek, nagy kedvük volt dramatizálni, délutánonként pedig közösen énekeltünk egy-egy állatról, növényről. A „zenész” csapat számára a szolmizációs hangok egymáshoz viszonyított relációinak mélyítését egy saját készítésű hangoszlop segítette, ennek díszítése a héten tanult dalok emlékét őrzik. Szerda délelőtt Harencsár Laci bácsi jött el közénk mesélni, mely nagy élmény volt kisebbnek, nagyobbnak egyaránt. Jártunk a Városi Könyvtárban is, ahol rácsodálkoztunk, milyen sok mese íródott a természetről, az erdőről. A tábor zárásaként a csoportok egymás előtt is bemutatták a héten tanultakat és egy ligeti séta alkalmával együtt léptünk át a mesekapu ajtaján, visszatértünk „boszorkány boszi” lakhelyéhez, „rőt szakállú óriás” kidöntött fájához és a csodálatos „varázsvirághoz”.

Farkas Antalné és Paraszt Attiláné

Napi ige

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Hasznos programok

Elektronikus napló elérése

Aktuális havi étlapok

Benka-Téka

2020-2021. tanév Benka-Tékája

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda: 
06-66-312-946
Damjanich utcai óvoda: 
06-66-313-126
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035