Kalandtúra a Bihari Madárvártán

Május 11-én délelőtt két napos kalandtúrára indultunk nyolc gyakorlott kalandozóval, akik valamennyien a 8.a osztály tanulói. Gyakorlottak, mert már nem először vesznek részt ilyen rendezvényen (de sajnos utoljára), és már nem is először jártak a madárvártán.

Úton a célállomásunk felé, két program is várt ránk. Először „bejártuk” a begécsi halastavakat, pontosabban annak autóbusszal megközelíthető részeit. Madarak ezreinek ad élőhelyet ez a hatalmas mocsaras, ingoványos, vizes terület. Marci élvezettel sorolta a távcsővel, vagy akár szabadszemmel is jól látható tollas népség fajait.

Második megállónk Biharugrán egy tájháznál volt. Ennek a különlegességét az adja, hogy itt nem csak nézni, de megfogni, sőt, ki- vagy felpróbálni is lehet a kiállított tárgyakat. Megtettük! Kipróbáltuk a régi korok szerszámait, felpróbáltuk – a gyerekek – a régi korok ruháit. Réka különösen jól érezte itt magát. Mindenkinek nagyon tetszett a tájházban eltöltött szűk egy óra.

5 óra fele megérkeztünk a madárvártára, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket, majd bemutatót készítettek a csapatok a délután eseményeiből. A bemutatót és a bemutatkozást a vacsora követte, majd lefekvésig ismerkedő, csapatépítő játékokkal töltöttük el az időt. Közben Dóri és Réka megállás nélkül üldözte szeretetével Zitát és Alit, a madárvárta két gyönyörű szép fekete labradorját.

„Nomen est omen” – a madárvárta nevében valóban benne van a sorsa! Olyan madárcsicsergésre ébredtünk szombaton reggel, amilyet egy városi gyerek nem igazán gyakran hallhat. Fecskék cikáztak körülöttünk, rengeteg nyárilúd, több gémfaj, kis és nagykócsagok lakják a vidéket. Ilyen lenyűgöző területen zajlott le délelőtt a kalandtúra. A program során több állomáson kellett bizonyítani a kis kalandoroknak, hogy valóban nem csak szeretik, de ismerik is a természetet. Volt madárfelismerés távcsövön keresztül - Marci volt a legügyesebb, a legtöbb fajt kapásból felismerte. Volt íjászat, „madártojás”-gyűjtés (hungarocell!) vastag, nyakig érő halásznadrágban – Litauszky Áron próbált segíteni a csapattársainak, holott ő is meg-megroggyant a derékig érő vízben. A következő helyszín: átkelés pallók segítségével mocsáron – itt Bálint „vezette ki” a csapatot ügyesen és gyorsan! Kajakkal megközelített helyről vízmintavétel: Réka úgy evezett, mint egy született vadvízi evezős. Bekötött szemmel, egy szemben ülő csapattárs segítségével puzzle kirakás: ahogy Dzsini megpróbálta Virágot irányítani, hogy: jobbra-balra-nekem balra!-neked jobbra!-le-föl tegye az egyes darabokat, igazán jót derültünk. De végül is sikerült, és ez volt a lényeg!

QR-kódon olvashatták a következő feladatot, mely távolságbecslés volt. Szilágyi Áron hihetetlen kreativitással egy kockacukor segítségével „mérte” le a 480 métert – a térképen. Elismerés az ötletért, tökéletesen egyedi és jó volt a megoldás.  

Közben a szervezők úgy döntöttek, hogy nem versenyeztetik a csapatokat, így az eredményhirdetésen az hangzott el, hogy mindenki kiválóan teljesítette a kalandtúra kihívásait.

Fáradtan, de jókedvűen értünk haza szombaton késő délután. Az egész napos szabadban való kószálás után nagyon jó volt hallani a gyerekektől, hogy nem kell értük jönni a szülőknek, hazasétálnak ők gyalog, hisz olyan remek idő van! És talán a természetben eltöltött óráknak ez a célja, ez a hozadéka: szabadban lenni, sportolni, mozogni, örülni annak, hogy megtehetjük ezt, mert van rá lehetőségünk!

Bencsik Tiborné