1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Idegen nyelvi napok a Benkában

Változatos programokkal vártuk tanulóinkat február 26-28-ig az idegen nyelvi napokon, melyet immár negyedik alkalommal rendeztünk meg iskolánkban.  Az angolul tanuló diákok három délután három versenyen mérhették össze tudásukat.

Alsó tagozat:

Keddena decemberi Teatime programhoz hasonlóan csoportokba osztottuk a gyerekeket, ahol a kis elsősök is aktív résztvevői voltak a csapatversenynek. A „nagy” 4.a két tanítási nyelvű osztályba járó gyerekek lettek a csapatkapitányok, akik csoportjaikat vezetve, segítve járták be a kijelölt helyszíneket. A könyvtárban menetlevelet és posztert készítettek adott témakörből, mint Spring, London, Family, House. A könyvtár melletti teremben Jeopardy játékban vettek részt a csapatok. A földszinti osztályterem egyikében videós feladatok várták a gyerekeket. 

Szerdadélután az egyéni versenyekről szólt a nap: a tanulóink szépolvasó versenyen vagy szövegértési feladatlap kitöltésével bizonyíthatták tudásukat. Több gyermek mindkét megmérettetésen is részt vett. A két napos alsós programban több mint 60 tanuló jelentkezett. A versenyek alatt szerzett élményekről még napokig lelkesen beszéltek.

Felső tagozat:

Idén egy új versenyt indítottunk „Szókirály” néven, melynek célja az volt, hogy minden évfolyamon megtaláljuk azt a diákot, akinek a szókincsbeli tudása a legjobbnak bizonyul, s ezzel kiérdemli ezt a megtisztelő címet. . A versenynek két fordulója volt. Az első fordulót, mely egy szódolgozat volt az idei tanévben tanult szavakból, a versenyt megelőző angol órán mindenki megírta. Ebből válogattuk ki évfolyamonként azt a legjobb 10-15 tanulót, aki bejutott a második fordulóba. Erre hétfő délután került sor, ez alkalommal a versenyzőknek egy komplexebb, ugyancsak az idei szókincsre épülő feladatlapot kellett megoldaniuk (keresztrejtvény, definíciók, szavak kiegészítése). A feladatlap nem volt könnyű, azoknak sikerült a legjobban, akiknek könnyű volt előhívni/felismerni a tanult szavakat, jó a hosszú távú memóriájuk, jó a szövegértésük és a problémamegoldó képességük. A „Szókirályok” méltán foglalhatták el helyüket a képzeletbeli trónon.

Keddena hagyományos szövegértési versenyünket újítottuk meg: nem írott szöveget kellett olvasniuk a versenyre jelentkezőknek, hanem két-két érdekes, Nagy-Britanniával kapcsolatos videót néztek meg, majd ezekhez fűződő feladatokat oldottak meg. .

Ezen a napon vett részt négy tanulónk, Medvegy Hajna (8.b), Szűcs Lilla (7.c), Bankó Kristóf (7.b) és Péntek Albert István (7.c) az Országos Angol Tanulmányi Verseny megyei fordulóján,  Békéscsabán.

Szerdán került megrendezésre a minden évben nagy népszerűségnek örvendő országismereti vetélkedő, melyet két csoportban szervezünk: az 5-6. évfolyamosok, valamint a 7-8. évfolyamosok más-más feladatokat oldottak meg. A változatos feladatok összeállítása során a tanórákon és szakkörökön elsajátított brit civilizációs ismeretek előhívása volt a cél, s ez sikerült is: a diákok jól emlékeztek a Nagy-Britanniával kapcsolatos történelmi, kulturális, irodalmi ismeretekre.

Az ország ismereti vetélkedőre való ráhangolódást szolgálta szerdán reggel a brit királyi családról szóló rádiós műsor, melyet a 7. b osztályos tanulók készítettek. II. Erzsébetet és családját mutatták be, majd az idén a 92. évét betöltő királynőről szóló érdekességek következtek.  Ezt a műsort a nagyszünetben az alsós diákok is meghallgathatták.

A németültanuló 7.a osztályosok számára több fordulós csapatversenyt rendeztünk, amely után egy grammatisches TOTO (nyelvtani TOTÓ) kitöltésével bizonyíthatták a német nyelvtanból eddig szerzett tudásukat. A csoportok az előző héten választott csapatnévhez menetlevelet is készítettek, melyből a szerzett pontszámok is emelték a versenyben elért összpontszámokat. Mindkét vetélkedő jó hangulatban zajlott, s bízunk benne, hogy ezek az élmények is hozzájárulnak a német nyelv megszerettetéséhez.

Ezeken a délutánokon több mint 130 fő vett részt, közülük sokan több megmérettetésre is jelentkeztek. 

A versenyek eredményhirdetésére március 1-én került sor a tehetséghónap megnyitóján, ahol Zsuzsa nénitől és Ildikó nénitől vehették át a helyezettek az okleveleket. Ezúton is gratulálunk minden helyezettnek, s köszönjük mindenkinek a részvételét!

A programsorozat szervezésében és lebonyolításában részt vevő pedagógusok:

Abonyi Éva, Baginé Lőrincz Erika, Egriné Tusjak Otília, Farkas – Gergely Arnold, Kohutné Trabach Gyöngyi, Szilágyi Zoltán, Sztruhár Mónika, Varga – Molnár Gabriella, Weinperné Kiszely Nóra.

Mindkét épületben gyermekek által készített színes rajzok, poszterek, angol nyelvű pozitív gondolatok, angol nyelvi olvasmányokhoz kapcsolódó lapbook-ok  díszítették a bejáratot.

Tartalmas, színvonalas programokkal, élményekkel  zártuk az idegen nyelvi napokat.

Baginé Lőrincz Erika

Weinperné Kiszely Nóra

Alsó tagozatos események

Felső tagozatos események

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka