1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

„Úszunk a boldogságban” – országos döntőbe jutottak a benkások

Február elején rendezték meg a Megyei Úszó Diákolimpiai versenyeket. Iskolánk nagy létszámmal vett részt a békéscsabai döntőkön, ahol először az I.-II. korcsoportos fiatalok, majd a III.-IV. korcsoportos versenyzőink álltak a rajtkőhöz. Sok fiatalnak ez volt az első versenye, amit 50 méteres medencében teljesített. Az eredmények ismét bizakodásra adnak okot, hiszen több váltó mellett, egyéni számban is sikerült benkást delegálni a márciusi országos döntőbe. Elsősorban a felsőbb évfolyamok halmozták az érmeket. A III. korcsoportosoknál Szécsi Nikolett 100 méteres gyorsúszásban valamint hátúszásban bizonyult a legjobbnak, csakúgy, mint Madács Ákos, aki szintén 100 méter háton győzött. A IV. korcsoportban Molnár Fábián kiváló időeredményekkel 100 gyorson és 100 mellen kvalifikálta magát. Uhljár Viktor és Teremi Dóra 100 méter háton nem talált legyőzőre. Az egyéni győztesek mellett három váltónk jutott be a hódmezővásárhelyi döntőbe, a III. korcsoportos fiúváltónk pedig egy hajszállal maradt csak le, nekik meg kellett elégedniük a második hellyel.

Gratulálunk az úszóinknak és felkészítő tanáruknak Zalán Csabának!

Eredmények:

I.k.cs.

 50 gyors

9. Molnár Molli, 13. Adamik Alexandra

50 hát

6. Molnár Molli, 12. Adamik Alexandra

 

II. K.cs.

50 gyors

22. Csengődi Keve, 27. Cziglédszky Barnabás, 31. Vereczkey Ádám

16. Gnándt Eszter, 20 Megyeri Panna, 23. Patkós Bianka

50 mell

18. Molnár Örs,

8. Tóth-Rigler Emma 19. Megyeri Panna, 21. Patay Panna

50 hát

16. Vereczkey Ádám, 18. Csengődi Keve

11. Gnándt Eszter, 14. Tóth-Rigler Emma 18. Patay Panna 19. Patkós Bianka

4x50 m gyorsváltó

9. Csengődi  Keve   -  Molnár Örs -  Cziglédszky Barnabás  -  Vereczkey Ádám

4. Gnándt Eszter   -  Megyeri Panna  -  Patay Panna   -  Tóth-Rigler Emma

 

III. k.cs

100 gyors

10. Madács Ákos

1. Szécsi Nikolett, 3. Szilágyi Anica, 4. Csengődi Csillag, 8. Márki Emese, 15. Bagócsi Jázmin

50 mell

4. Teremi Samu

2. Bozán Hanna, 5. Csengődi Csillag, 14. Márki Emese, 15. Bagócsi Jázmin

100 hát

1.Madács Ákos

1. Szécsi Nikolett, 3. Bozán Hanna,

4x50 méteres gyorsváltó

2. Teremi Samu - Kovács Bálint - Novodomszky Nesztor - Madács Ákos

1. Szécsi Nikolett – Csengődi Csillag – Bozán Hanna – Szilágyi Anica

 

IV. k.cs.

100 gyors

1.Molnár Fábián, 3. Bánfi Adrián 14. Gazsó Balázs, 19. Sápszki László

4.Teremi Dóra, 5. Mester Dóra

100 mell

1.Molnár Fábián, 13. Sápszky László

12. Mester Dóra

100 hát

1.Uhljár Viktor, 3. Gazsó Balázs

1. Teremi Dóra

4x50 méteres gyorsváltó

1. Molnár Fábián – Berecz Levente – Bánfi Adrián – Uhljár Viktor

1. Teremi Dóra – Mester Dóra – Kohut Gyöngy – Medvegy Réka

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka