1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A szimultán királynője újra a Benkában

Több éves hagyományunkat idén is folytatva, vitéz Sinka Brigitta sakkmester tiszteletét tette a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában. A népszerű 90 éves Bici néni elfogadta

2018-ban is meghívásunkat, és két napon (január 29-30.) játszott szimultán játékot diákjainkkal. A jó hangulatú játszmákra a tanórák után, délután került sor.

Iskolánk alsó tagozatos diákjai az első napon mérhették össze tudásukat Brigitta nénivel. Minden gyermek izgatottan várta a partikat, melyeket sok szülő, felnőtt is megtekintett, sőt, volt, aki a még a játékhoz is kedvet kapott.

A sakkmester idén két legyőzőre talált az alsósok közülTímár Csaba, Moldván Krisztiánszemélyében. Azonban voltak szép teljesítmények, melyeket Bici néni csillaggal jutalmazott.

Csillagot kaptak az alábbi gyermekek jó játékért, jó lépésért:Petrovics Soma, Bengery Krisztina, Bankó József, Pozderka Nándor, Cziglédszky Barnabás, Helmeczi Csanád, Csicsely Bálint, Molnár Örs, Nagy Csanád, Moldván Krisztián, Skita Gergő, Tasi Dominik, Lestyan Lili, Horváth Dominik, Roszik Péter, Tóth Zoltán, Rafaj Szabolcs, Horváth Janka, Szalai Anita, Bartha Alexa, Müller Márton, Kovács Noel, Nagy János, Harsányi Barnabás, Homonnai Bálint, Nagy Csanád, Petrovics Soma, Rafaj Kitti, Medvegy Zalán.

Döntetlent játszottak:Gombár Balázs, Lázár Benjámin, Benke Márton, Rumi Nóra, Molnár Örs, Várnagy Viktor, Nagy Boglárka, Neumann Kristóf, Tímár Tamás, Konstantinovics Márk, Mikó Áron, Bánfi Nikolett, Medvegy Zalán, Nagy Csanád, Skita Gergő. A szülők közül Horváth Z. Olivér és Cziglédszy Ákos hasonló eredményt ért el, csak úgy mint Brigitta néni oldalági unokaöccse, Sinka Márk és barátnője Hoftmann Delilla. Nekik külön is gratulálunk!

A felső tagozatosok másnap, január 30-án játszhattak Bici nénivel. Folytatva az előző napi, kiváló hangulatú játszmákat, itt is izgalmas partik zajlottak. Hasonlatosan az alsósok partijához, ezen a napon is becsatlakoztak idősebbek is a küzdelembe.

Csillagot kapott gyermekek: Szappanos Adrienn, Kovács Bálint, Gerhát Olivér, Ribárszky Kitti, Kiss Ákos, Balázs Zsombor, Máté Dávid, Kupecz Márton, Novodomszky Nesztor, Gyuricza Róbert, Blaskó Bálint, Cziglédszky Samu.

A gyermekek bíztatására idén Huszti Erika sakkoktató is összemérhette tudását az örökifjú sakkmesterrel mely döntetlenre végződött.

A döntetlent játszottak listája a felső tagozaton rövidebb (Döntetlent játszott gyermekek:Ribárszky Kitti, Rideg Zoltán, Csomos Koppány, Gyuricza Róbert) ellenben Kiss Ákos 5. b., Bálint Olivér 7.b.osztályos tanulónk győzelmet aratott, melyhez ezúton is gratulálunk!

A fárasztó játszmákat Brigitta néni fiatalos lendülettel vette, és bízunk benne, hogy meghívásunkat a következő évben is elfogadja! A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni Fehér Jánosné, Ovszák Mihályné segítő munkáját!

Huszti Erika

szervező

A  Hír6 online újság cikket tett közé az eseményről, ide kattintva tekinthető meg

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka