1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez


-lywoodi láz a Benkában

Május környékén egy rendhagyó versenyre hívta fel a figyelmet a szarvasi NAIK-HAKI.

„A halastavak felfedezése” címmel országos videóversenyt hirdettek a 12-19 éves tanulók körében. A verseny célja a halastavak értékeinek és szépségének felfedezése, a fenntartható haltenyésztés megismertetése, a halfogyasztás népszerűsítése volt.

Iskolánk diákjai rendszeresen vesznek részt különböző tanulmányi és sport versenyeken, de a filmkészítésben eddig még nem voltak tapasztalataink. Vállaltuk a kihívást és öt csapattal beneveztünk a versenyre. Nagy lelkesedéssel fogtunk neki a munkának. Ám, hamar rájöttünk, nagy fába vágtuk a fejszénket! Nem is volt olyan könnyű a három perces kisfilm elkészítése, mint ahogy azt előtte gondoltuk. A kitartó és lelkes munka azonban meghozta gyümölcsét és november közepére elkészültek a filmek. Igazán változatos művek lettek, volt közöttük dokumentum-, reklám-, ismeretterjesztő film és animáció is.

A NAIK-HAKI munkatársai úgy gondolták, hogy a beérkezett pályaművek olyan jól sikerültek, hogy az eredményhirdetésig közönségszavazásra is kihirdetik a filmeket. Aztán indulhatott a like vadászat…

A versenyzőknek nagy közönséget sikerült mozgósítania, több száz szavazót sikerült megnyernie magának. Közben pedig dolgozott a szakmai zsűri és izgatottan vártuk az eredményeket.

Végre eljött a nagy nap, 2018. január 26-a, az eredményhirdetés napja!

Szép, napos péntek délután került sor az ünnepélyes díjátadásra, melynek a NAIK-HAKI adott otthont. Senki sem tért üres kézzel haza, minden résztvevő ajándékban részesült.

A verseny díjazottjai mindannyian iskolánk tanulói:

  1. hely: Bánfi Anett, Fabó Balázs János, Máté Szabina, Szőke Zita, Zeitler Zsófia, 7.b

  2. hely: Kiss Márton Róbert, 8.a

  3. hely és Facebook közönségdíj: Galát Bence Gergő és Styevák Attila Zoltán, 7.a

Nyereményünk 60 000, 40 000 és 20 000 Ft, valamint 1-1 pendrive.

A jutalmakon kívül, a filmeket széles körben bemutatják: a Kutatók Éjszakáján, a budapesti FeHoVa kiállításon, az Aquaspace projekt nemzetközi színterén.

Medvegy Réka és Mester Dóra, valamint Cziglédszky Samu, Kiss Virág, Sztricskó Boglárka, 8.a osztályos tanulók, 4. és 5. helyezettként 1-1 oklevéllel és pendrive-val térhettek haza.

Ezúton szeretném megköszönni a szakmai segítséget Dr. Kerepeczki Évának, valamint a kedves Szülőknek, akik segítették, támogatták gyermeküket ebben a munkában.

Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek, büszkék vagyunk Rátok!

Biacsné Bajusz Szilvia

pedagógus

Erre a hivatkozásra kattintva megnézhetők a kisfilmek. 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka