1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

We like the Tea Time 

Iskolánkban fontosnak tartjuk, hogy tanulóink az angol nyelv tanulása mellett az angol és az amerikai kultúrával is megismerkedjenek. Advent első hetében egy karácsonyi angol teadélutánra invitáltuk a gyerekeket.

A délutánt vendégtanárunk, Michelle Moyer beszámolója nyitotta, aki családi fotókkal illusztrálva mutatta be, hogy hogyan ünneplik az amerikaiak a karácsonyt, megteremtve ezzel a meghitt hangulatot. A gyerekek ezután három csoportban három helyszínt végigjárva hangolódhattak a közelgő ünnepre: karácsonyi üdvözlőlapot készíthettek, Jeophardy játékot játszhattak, valamint dalszövegértési feladatot oldhattak meg. Végül közösen elfogyaszthatták a süteményeket és az eredeti angol teát.

Ez a délután kiváló alkalom volt arra, hogy a diákok gyakorolják az angol nyelvet, miközben a karácsonyi ünnepkör angol hagyományaival is megismerkedhettek. A program motiváló erővel is hatott a tanulókra az angol nyelv tanulását illetőleg. Jónak tartjuk azt is, hogy az alsós és a felsős gyerekek együtt lehettek, a nagyobbak segítettek a kisebbeknek, a kicsik figyelték a nagyobbakat. A teázás pedig alkalmat adott a kötetlen beszélgetésre is. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka