1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

MAtek-MAkett tábor Benka módra

Hozzávalók:

Gyermekek és pedagógusok tetszőleges számban, sablonok, kartonok minden mennyiségben, ragasztó, olló és egyéb eszközök – amennyi csak belefér, több kilónyi LEGO, egy csipet fantázia, végtelen mennyiségű kreativitás, némi elvonatkoztatási képesség, sok-sok alkotókedv, jókedv és humor, nyitottság és barátság minden mennyiségben.

Elkészítési mód:

A hét első napán tegyünk látogatást hazánk egyetlen interaktív parkjába, a Mini Magyarország Makettparkba, ahol megnézhetjük, megismerhetjük, működés közben láthatjuk, kipróbálhatjuk „nagyban” mindazt, amit majd a hét többi napján elképzelünk, megtervezünk, megszerkesztünk és megépítünk „kicsiben”.

Keddtől-péntekig bízzuk magunkat a gyermeki kreativitásra! Adjunk a kezükbe kartont, sablont, ollót, ragasztót (minden mi jót…) és hagyjuk, hogy ki-ki irányítottan, vagy teljesen önállóan létrehozza a valóság pontos, vagy épp általa értelmezett párját! Papírból híres épületek mását, versenyautót vagy éppen rajzfilmfigurát, tengeri kagyló héjából állatokat, vagy vízből és sárból a Balaton mérethű körvonalas térképét.

A LEGO a hét fűszere, bármilyen dózisban és bármekkora mennyiségben adagolható. Építhetünk belőle többek közt házat, macskát, autót, létező és nem létező járművek prototípusát, mozgó, működő, dolgozó, lövő és forduló gépeket, apró robotokat.

Fontos adalék! Ha van a „csapatban” lelkes és kreatív szülő, akkor az általa a szó átvitt és valódi értelmében is „kisütött” maketteket lelkesen és jóízűen fogyasszuk el! Köszönjük szépen Andi!

Tálalási javaslat:

A nagy melegre való tekintettel időnként érdemes a maketteket „állni hagyni”. Ilyenkor hallgassunk zenét, beszélgessünk sokat, focizzunk vagy fagyizzunk egyszer-egyszer, valamint lehetőleg minden délután látogassuk meg a városi strandot, ahol az alkotók kicsit megpihenhetnek, feltöltődhetnek.

Ajánló:

A gyerekek által „kifőzött” alkotásokról, a hét hangulatáról készült kisfilm „elfogyasztásához” mindenkinek jó étvágyat kívánunk!

Szabó Józsefné

Fekete-Rekényi János


Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka