1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Ökotábor 2017

Június utolsó hetében megrendezett Ökotáborunkat az 5-6. osztályos diákoknak szántuk. Táborunk céljának a gyerekek környezetvédelmi ismereteinek elmélyítését és azok gyakorlati alkalmazását tűztük ki.

A hetet laboratóriumi foglalkozással kezdtük. Különböző vízmintákat kaptak a gyerekek és azokat változatos módszerekkel vizsgálhatták meg. A táborozók nagy lelkesedéssel határozták meg milyen a Balaton és a Körös vizének, a csapvíznek, az eső- és a desztillált víznek a szaga, a keménysége, a pH-értéke. A kapott adatokból következtetéseket vontunk le, majd egy kis látványos kémiai bemutatóval megkoronázva fejeztük be a foglalkozást. Ebéd előtt mindannyian seprűt fogtunk és segítettünk Pista bácsinak eltakarítani a vasárnapi viharkárok után maradt szemetet a focipályáról. A délutánt Körös-parti sétával folytattuk, közben növényeket gyűjtöttünk a herbáriumunk számára.

A hét minden napján reggel és este feljegyeztük az időjárás elemeit, Edit néni finom gyógyteákkal kínált minket. Minden nap átnéztük a préselt növényeinket, beazonosítottuk őket.

Kedden biciklire pattantunk és a békésszentandrási Major tanyán töltöttünk egy igazán szép és tartalmas napot.  Vendéglátónk, Szécsi Viola, finom zsíroskenyérrel, paprikával és szörppel várt minket. Azt hiszem mindannyiunk nevében írhatom, ilyen finom zsíros kenyeret rég ettünk… Megtekintettük a tanyán élő háziállatokat, népi játékokkal játszhattunk, de a legnagyobb sikere a traktorvezetésnek és az íjászkodásnak volt. Ez úton is köszönjük szépen a vendéglátást Szécsi Violának!

Szerdán a Körösvölgyi Állatparkba látogattunk el.  Az Állatparkban közel 40 féle madár- és emlős, illetve halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. A kellemes séta után bírtokba vettük a Nemzeti Park játszóterét.

Csütörtökön sajnos az időjárás esősre fordult, de még ez sem tántorított el minket az Arborétumba tervezett látogatástól. Nagy örömünkre Podany Ani néni is velünk tartott ezen a napon. Újra megcsodálhattuk az Arborétum egyik hírességét, a mamutfenyőt. Délután elkészítettük a hét folyamán gyűjtött és préselt növényekből a herbárimot. Elhatároztuk, a jövő évi ökotáborban folytatjuk a munkát és bővíteni fogjuk a herbáriumunkat.

Az utolsó napon összegeztük az időjárás táblázatunkat, majdKriska Zsuzsi és Zalán Csaba bácsinak köszönhetően a sakktáborosokkal karöltve sárkányhajózáson vehettünk részt.  Utána sütés-főzéssel zártuk a hetünket a Körös-parton. Nagyon finom volt a paprikáskrumpli és a gofri is mind elfogyott.

A tábor jó hangulatáról árulkodjanak az alábbi fényképek…

 Biacsné Bajusz Szilvia

Juhászné Kurucz Edit

táborvezetők

                 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka