1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Nyiss ajtót Erdélyre! 

Iskolánk hatodik éve kapcsolódik be a Határtalanul! programba, melynek keretében erdélyi kiránduláson vettünk részt 7. évfolyamos diákjainkkal.
 
A tanulmányút célja az volt, hogy a helyszínen képet kapjunk az erdélyi magyarságról, megismerjük az iskolai életet, kapcsolatot teremtsünk a tanulókkal, és legyen átfogóbb képünk a Kárpát-medence földrajzáról, népeinek történelméről.
 
A kirándulás első állomása Arad volt. Itt körbesétáltunk a „Megbékélés Park”-ban, ahol a Szabadság-szobor sok évtizedes hányattatás után 2004 óta ismét áll, majd megkoszorúztuk a vesztőhelyen a 13 vértanú emlékművét. Lippán az alföldi embert próbára tevő kapaszkodó után (252 m!) felértünk a Solymosi vár maradványaihoz.
 
A Déva várához fűződő legendát mindannyian ismerjük, Kőmíves Kelemenné balladáját tanultuk, így még nagyobb élmény volt számunkra a várban tett séta.
 
Másnap délelőtt találkoztunk a dévai Téglás Gábor Líceum 7. osztályosaival, akik kedvességükkel, határozottságukkal, könnyed előadói stílusukkal a mi diákjainkat is meglepték. Bemutattuk városunkat, iskolánkat. Négy tanulónk – a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola színjátszósa – előadott egy jelenetet, mellyel az Országos drámajáték versenyen 3. helyezést értek el. Közös énekléssel búcsúztunk egymástól.
 
„Történelmi utazás” következett a középkori Vajdahunyad várában. Mikszáth Kálmán a „várak királyának” nevezte a lenyűgöző szépségű várkastélyt. Az „időutazás” Gyulafehérváron folytatódott, ahol a román kori Érseki székesegyházban található Hunyadi János, János Zsigmond és Fráter György szarkofágja. Nagyenyeden megtekintettük a híres Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol hetedikes olvasmányélményünkre támaszkodva felidéztük a két fűzfa történetét.
 
A nap végén Erdély egyik különleges szépségű községébe értünk, ahol a Nap kétszer kel fel: Torockóra.
 
Kolozsváron a helyi iskola diákjaival barangoltunk a városban, a tordai sóbányában felültünk az óriáskerékre, és mindannyiunk egyik legszebb és legemlékezetesebb túráját a Tordai-hasadékban tettük.
 
Hazafelé indulva Nagyváradon, Ady „Pece-parti Párizsában” a Püspöki székesegyházban megcsodáltuk az arannyal gazdagon díszített ereklyetartót, a Szent László-hermát, a „szenzációs”, szecessziós Fekete Sas Szállót, a Holdas templomot, a Városházát.
Nagyszalontán a Csonka-torony aljában Arany Jánosról szóló interaktív irodalomórán vehettünk részt.
 
A négynapos út alatt nemcsak Erdély értékeivel, a magyar történelemben és irodalomban betöltött szerepével ismerkedtünk, hanem példát kaptunk a vendégszeretetről, idegenvezetőnkön keresztül a hazaszeretetről is.
 
Szerettük volna jobban kitárni az ajtót! Talán csak résnyire sikerült, de bízunk abban, hogy a diákok élménybeszámolóit hallgatva kedve lesz a családoknak is egy felejthetetlen erdélyi kiránduláshoz.
 
Megyikné Bagi Erika

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka