1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

T, mint tudomány

Ha azt mondom tudomány, különböző szavak, kifejezések juthatnak eszünkbe. Orvostudomány, tudományos fokozat, szakértelem és még sorolhatnám.

Bevallom, nekem egy gyerekkori reklámszöveg is bevéste magát az elmémbe, biztosan sokan emlékszünk rá: „Tudomány a mosoly mögött”.

Ez adta az ötletet, amikor iskolánkban – a már hagyományos rendezvényre – , a Tudomány napjára készültünk; így lett ennek a napnak a mottója: „Tudomány a játékok mögött”.

És hogy ez a szókapcsolat ebben a formában is megállja a helyét, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ennek a napnak az eseményei.

Reggel az iskolarádió adása beszámolt az előzetes feladatok megoldásáról, melyek természetesen játékosan kapcsolódtak a tudományokhoz, tudósokhoz.

A délutánt is a tudományoknak és a játékoknak szenteltük.

A 6.a osztály tanterme néhány órára játékszigetté alakult át Vidács Jenő jóvoltából. Az asztalokra tankönyvek helyett a legújabb, legnépszerűbb társasjátékok kerültek, melyekkel képességeiket, készségeiket, logikájukat fejleszthették a gyerekek. Kipróbálták a Tantrax-ot, a Shadow Master-t, a Mi mennyi?-t, a Hedbanz segítségével szórakozva csiszolták memóriájukat. A játékkal töltött idő a szórakozáson túl tehát kiválóan alkalmas volt a tanulásra is.

A másik földszinti tanterem szintén átalakult a délután folyamán.
Elsőként Weinper Attila 8.b osztályos tanuló mesélt arról, hogy szerinte miért a LEGO a LEGOkosabb játék. És nemcsak mesélt, be is mutatta. Mindannyian kissé irigyen figyeltük az általa összerakott rajzológépet, vagy a különböző méretű játékok osztályozására alkalmas „szerkentyűt”. De a távirányítóval működtethető forgó kerék is igazán lenyűgözte a kisebbeket.

A nagyobbak figyelmét ennek a játéknak a nem éppen LEGOlcsóbb változatai, a LEGO robotok kötötték le.

Vendégünk volt a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Robotika szakköre, nevezetesen a szakkör két képviselője, Iványi Máté és Tömösközi Ákos – aki iskolánk tanulója volt – és Hortobágyiné Csizmadia Edina tanárnő, a tehetségműhely vezetője.

Miután a tanárnő bevezetett bennünket a robottechnika világába, testközelből is megnézhettük, hogyan működnek ezek a robotok. Láthattuk az „akadálylépőt”, a „lépcsőnjárót”, és egy állati jó robotot – egy elefántot.

A nap végén mindenki egy kicsit „tudósabbá” vált: Ki a társasjátékok terén lett okosabb, ki pedig a LEGO lehetőségeivel lett tapasztaltabb. És aki a játékok mögé látott, az valóban megtalálta a tudományt…

Szabó Józsefné

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka