1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Éjszakai túra Pepi gróf kertjében

Iskolánk minden évben részt vesz a városban szervezett programokon. A kutatók éjszakáján mi, a 7.a osztályosok és szüleik, az éjszakai akadályversenyt választottuk az arborétumban. Kerékpártúrával indult az este, együtt tekertünk ki a helyszínre.

Két csapattal regisztráltunk, majd nekivágtunk a túrának. Tíz állomáson vártak bennünket érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal. Volt, ahol tudásunkat, máshol a memóriánkat és a fizikai erőnlétünket tették próbára. Nagyon tetszettek a feladatok, de igazán a zseblámpás túra volt a legizgalmasabb. Pedagógusként megtapasztaltam, a gyerekek milyen ügyesen tájékozódnak a térképen még sötétben is. Nem volt hiába a sok séta alsós korukban itt a Pepi-kertben, még éjszaka is tudták merre járunk.

A verseny során pontokat gyűjtöttünk, amik összesítése után az arborétum honlapján hirdettek eredményt. Örömmel tapasztaltam, hogy a 33 nevezett csapatból az egyik csapat három ponttal lemaradva az elsőtől, az előkelő második helyet csípte el 144 ponttal, a másik csapat 130,5 ponttak a 12. helyen végzett.

Ez a program az osztályközösséget még jobban összekocsovácsolta. Jól éreztük magunkat! Eldöntöttük, jövőre ismét résztveszünk ebben a játékban.

Köszönjük a szervezőknek, hogy ilyen emlékezetessé tették számunkra a kutatók éjszakáját! Köszönet még a szülőknek is, akik elkísértek minket!

                                                                                              Révész Éva

osztályfőnök

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka