1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

 


„BenkáSport szeletek!”

2016. szeptember 9-én, iskolánkban, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodában, egy egész napos sportágakat népszerűsítő rendezvényt szerveztünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából az NTP-SR-16-0032-es pályázat keretében.

A 16 sportágat bemutató sport- és egészségnapon az iskola tornatermén és udvari pályáján kívül több tanterem, valamint a város számos sportlétesítménye is megtelt mozogni vágyó benkás diákokkal. A gyerekek a közös reggeli bemelegítést követően, amelyet a Szarvasi Akrobatikus Rock and Roll Csoport irányításával végeztünk, tanáraik vezetésével forgószínpadszerűen vándoroltak a nap folyamán a programok helyszínei között. Felsős diákjaink ragyogó napsütésben kajakozhattak, kenuzhattak, sárkányhajóban evezhettek a Körösön. A vízi egyesületek vezetői, edzői és sportolói segítségével a gyerekek, a vízi balesetek elkerülését bemutató interaktív programon vehettek részt. A nap további részében röplabdázhattak a városi homokos röplabdapályán, focizhattak a sportpályán és a városi sportcsarnokban, teniszezhettek a teniszpályán, a Pro Gym edzőtermeiben szakképzett edzők segítségével szpinning, táncos aerobik órát látogathattak meg és az edzőterem konditermét is kipróbálhatták. A kisebbek is igen aktívan töltötték a napot, hisz a Benka főépülete is hatalmas játszótérré változott. Az alsó tagozatos diákok az iskola sportudvarán, tornatermében és termeiben megismerkedhettek a kosárlabdával, a kézilabdával, az asztalitenisszel, a kungfuval, a karatéval, és a Fitt-Life Team által az aerobik sportággal. A Szarvasi Birkózó Egyesület Klubtermében az egyesület elnökének, Sükösd Attilának - aki többszörös országos bajnok, korosztályos válogatott- irányításával a birkózás alapjait sajátíthatták el diákjaink.

A program egyik kiemelt eleme volt az egészséges táplálkozás, és az egészségmegőrzés. A Gusto plus Kft. jóvoltából diákjaink megkóstolhatták a halburgert, melynek alapanyagául szolgáló halakat a NAIK- Haki munkatársainak segítségével iskolánkban felállított 160 l- es akváriumban tekinthették meg a gyerekek. A program során a Védőnői Szolgálat a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő játékokkal hívta fel a figyelmet a helyes táplálkozásra. A Magyar Vöröskereszt önkéntesei egész nap vérnyomást, testtömeg indexet mértek.

Az egész napos sportágválasztó kiváló lehetőség volt a tanulóknak, hogy olyan mozgásformákkal ismerkedjenek meg, amelyek városunkban elérhetőek számukra. A résztvevő egyesületeknek, oktatóknak (Körös Dragon, Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club, Szarvasi Női Kézilabda Klub, Szarvasi Birkózó Egyesület, Fitt-Life Team, Blue Gym Aerobik Egyesület - Pásztor Mariann, Szarvasi Karate Klub, Szarvasi Tenisz Egyesület, Szentesi Kosárlabda Klub, Fest Attila asztalitenisz edző) alkalmuk volt, hogy a program által kínált lehetőséget kihasználva bemutatkozzanak és növeljék a későbbiekben utánpótlás bázisukat. Köszönjük az aktív részvételt minden egyesületnek, edzőnek!

Célunk a programmal az volt, hogy minél több gyermek megtalálja azt a sportágat, amelyben sikerélményekhez juthat, örömforrást nyújthat számára. Bízunk benne, a későbbiekben minél több diákunk mozog majd rendszeresen egészségének megőrzése céljából.

Videó válogatás is megtekinthető a sportnapról, a benka.hu honlapon valamint a Facebook oldalunkon.

Kriska Zsuzsa

pályázati programfelelős

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka