1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Országos hittanverseny a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

Április 2-án, szombaton reggel a döntőbe jutott másodikosok csapatával indultunk Budapestre Lázár Zsolt esperes úr vezetésével. Az országos döntőbe két forduló után kerültek a benkások.

A gimnázium patinás épületében az ország minden pontjáról érkező evangélikus hittanosokkal együtt énekszóval és áhítattal kezdtük a napot, majd elkezdődött a verseny. A feladatok József történetéhez kapcsolódtak, melyre már január óta hittanórákon és délutánonként  játékos fejtörőkkel,keresztrejtvénnyel, gondolkodtató feladatokkal készültünk. József kalandos életének nehéz helyzeteiben is bízott Isten gondviselésében, aki mindvégig mellette volt. József példájából mindannyian tanulhatunk!

Az első korcsoportban hat csapat versengett, közülük a szarvasiak szerezték meg az első helyezést. Gratulálunk a csapat tagjainak -  Tóth-Rigler Emma 2.a, Lázár Benjámin 2.a, Ciglédszky Barnabás 2.b, Szrnka Gyöngyi 2.c  - reméljük, hogy jövőre is ilyen sikeres eredménnyel zárjuk a hittanversenyt!

Köszönjük a szülőknek a felkészülésben nyújtott segítséget!

„Áldjad, lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”Zsolt 103,2

                                                                                                                     Mikóné Zana Berta

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka