„Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!”
A lehetőségeidhez mérten alakítsd vágyaidat! Int a jótanács, melyet már a nagyanyáink is jól ismertek. Mit jelent ez a mai kor emberének, és legfőképpen a mai gyerekeknek? Erre adott választ január 13-án az iskolánkba érkező BankVelem utazó iskola program.
A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek egy 45 perces interaktív óra keretében kis csoportos munkában ismerkedjenek meg a bevétel-kiadás fogalmával. Ezen kívül a költségcsoportok típusaival és elemeivel, illetve szemléletes példákon keresztül fogalmazódjon meg bennük a takarékosság, spórolás fontossága.
A délután folyamán egy 6-8 játékállomásból álló játszóház adott lehetőséget arra, hogy a pénzügyi tudatosságukat mélyítsék a gyermekek. A játékok során megismerkedtek a hamis és valódi pénz közötti különbségekkel, szókereső táblákon pénzügyekkel kapcsolatos szólásokat, közmondásokat találhattak. A Tudatos Vásárlás állomásánál a gyerekeknek azokat a termékeket kellett megvásárolniuk, melyek csomagolásuk, gyártásuk vagy tartósságuk szerint környezetbarátabbak. Ezen a napon 5 osztály vehetett részt a munkában. Az alsós osztályokat a 3. a, 4. b és 4. c osztályok képviselték, a felsős osztályokat az 5. c és 6. a osztályok.
Iskolánk fontosnak tartja, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg ezekkel a hétköznapi fogalmakkal, és szerezzenek tapasztalatot a pénzügyekkel kapcsolatban. Ennek érdekében veszünk részt ebben a programban, melynek az elkövetkezendő években is lesznek még hasonlóan hasznos foglalkozásai.
Lestyanné Uhljár Éva és Bencsik Tiborné
szervezők
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2015-2016-tanev-kepes-cikkei/719-addig-nyujtozkodj-ameddig-a-takarod-er#sigProGalleriad6e543884b
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035