1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Anyanyelvi versenyek a Benkában

A verseny célja, támogatni a diákokat azon képességeik kifejlesztésében, melyek segítségével közösen, összedolgozvaoldanak meg problémákat.  A feladatokkal lehetőséget teremtünk arra, hogy a versenyzők átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett kreativitásukat közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat. A versenyt 2005 óta hirdetik meg általános iskolai és gimnáziumi kategóriában. Iskolánkból 20 csapat versenyzett, közülük hármat hívtak be a megyei eredményhirdetésre. Harmadikos tanulóink közül két csapat teljesítményének örülhettünk: Csasztvan Hajnalka, Egri Renáta, Sztancsik Dániel és Teremi Samu 6. helyezést, Győri Beatrix Dorina, Jónás Janka, Megyik Bende és Nyéki Tamara pedig negyedik helyezést ért el  Békés megye mezőnyében. Felkészítő tanáraik Védőné Dobrotka Edit és Buzás Tünde. Végzőseink, Gazsó Hanna, Janowszky Viktória, Kugyela Szabina, Seregélyes Viktória összeállításban harmadik helyen végeztek, tanáruk, Hovorkáné Hegedűs Hajnalka.

Következő versenyünk a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny volt - a megmérettetés tollbamondásból és helyesírási feladatlap megoldásából állt-, melynek iskolai fordulójában az 5. évfolyamon Czifra Zalán, Kohut Gyöngy, Szebegyinszki Szofi, a 6. évfolyamon Mester Dóra, Kiss Virág, Medvegy Réka, a 7. évfolyamon Új Dorka, Kutas Csaba, Frankó Dániel, a 8. évfolyamon pedig Gazsó Hanna, Janowszky Viktória és Seregélyes Viktória teljesített a legjobban.

Az idei esztendő utolsó versenye pedig az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny első fordulója lesz, melyet a Nemzeti Tehetség Program támogat, s kiírója a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium. A verseny célja egyrészt a magyar nyelv ápolása, a szövegértés, mint kulcskompetencia fejlesztése, a helyesírás alaposabb elmélyítése, a tanulók nyelvi érzékenységének fokozása, másrészt az, hogy Lotz János (1913–1973) nyelvészprofesszornak, az MTA tiszteletbeli tagjának, a George Washington-díj kitüntetettjének életét és munkásságát széles körben megismertesse a tollbamondások és a szövegértési feladatok segítségével a tanulókkal,melyek szövegei Lotz életéhez és munkásságához kapcsolódnak.Megtiszteltetés számunkra, hogy a megyei forduló rendezői lehetünk az elmúlt évekhez hasonlóan.

Legfrissebb hírünk pedig a Pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola Mesenapjához kötődő országos meseíró versenyről érkezett, ahol a negyedikesek között Szpisjak Zsófia Andrea első (felkészítő tanára Sztrehovszki Mária), a nyolcadikos korosztályban Gazsó Hanna második, Seregélyes Viktória pedig harmadik helyezést ért el (felkészítő tanáruk Hovorkáné Hegedűs Hajnalka). Gratulálunk minden diákunknak!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka
magyartanár

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka