1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

RöplabdÁSZOK

Kiérdemelte a címet az iskolánk fiú és leány röplabda csapata, akik 2015. december 6-án Szolnokon a Magyar Röplabda Szövetség „Volle!2020-Röpsuli” programjának keretén belül  szervezett tornán eredményesen szerepelt. A szervezők célja az általános iskolás korú gyermekeknek a röplabda játékelemek versenyszerű kipróbálása, valamint a röplabda sportág népszerűsítése, tömegbázisának növelése.

A tanulóink lelkesen készültek a vasárnapi megmérettetésre, ahova gyermek kategóriában 6 csapat nevezett. Szolnoki és a Nógrád megyei Szécsény város 2-2 csapatával mérkőztek meg egy-egy 21 pontig tartó szettben a benkás fiatalok. A kettő darab hármason belüli körmérkőzés során a fiú csapat csoport elsőként, a lányok harmadikként kezdték a helyosztó mérkőzéseket. A szoros szettekben az ellenfelek bizonyultak rutinosabbnak, így a végeredményben a IV. és a VI. helyen zártuk a tornát.

A röplabda torna elérte a célját. Megerősödve tértünk haza Szolnokról. Büszke voltam mindkét benkás csapatra, hiszen most először kerültek igazi versenyhelyzetbe, ahol mind neveltségi, mind tudásbeli szinten bizonyítottak, igazi csapatszellemben küzdöttek minden pontért. Nemcsak a Benka iskola sport kapcsolatai bővültek, hanem a gyermekek is új ismeretségeket kötöttek. Olyannyira, hogy visszavágót kértek a szécsényi és szolnoki iskola tanulóitól, a következő kihívás elé állítva magukat és a csapatot.

Hajrá fiúk, lányok! Sok munka vár még ránk!

Molnárné Ildikó néni
edző

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka