1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A magyar tudomány napja

C-vitamin, bűvös kocka, golyóstoll, dinamó. És még sorolhatnánk…

Látszólag olyan szavak, melyeknek semmi köze egymáshoz. Látszólag! Mert valami mégis közös bennük. A mögöttük lévő magyar hangzású nevek. Nevek, emberek és az emberekben megbúvó és felszínre törő teremtő gondolat.

A teremtő gondolat magyar embereire és a nevükhöz fűződő találmányokra emlékeztünk a Magyar Tudomány Napján. Azon a napon, amelyet először 18 évvel ezelőtt, 1997-ben ünnepeltek meg hazánkban.

A naphoz kapcsolódóan két pályázatot hirdettünk a gyerekeknek. Az egyik az írói vénájukat tette próbára – kicsit talán kapcsolódva 2015. október 21-éhez – a jövő iskolájáról fantáziálhattak, „Amikor az unokám Benkás diák lesz” címmel.

A másikban a fényképezőgépekre volt szükség, hiszen arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják a mai diákok a magyar találmányokat.

Maga a projektnap már inkább a játék jegyében telt.

A nap folyamán a szünetekben memóriajátékok várták azokat, akik a különböző témakörökben szerették volna összemérni rövidtávú memóriájukat.

A tanórák is játékkal kezdődtek, hiszen a tanulók tudományos kvízkérdesekre keresték és találták a válaszokat.

Délután a történelem iránt érdeklődők Valastyán Balázs segítségével bővíthették ismereteiket.

Akik pedig továbbra is játszani szerettek volna, azokkal megidéztük Vágó István egykori, nomen est omen vetélkedő műsorát, melyben szó szerint fele sem volt igaz az elhangzottaknak. 10 csapat, valamint Hajnalka néni, Éva néni és Gabi néni közreműködésével „Fele sem igaz” címmel szellemi torna keretében tudhattuk meg, hogy mi az az ámbitus, vagy, hogy van-e szárnya a bolhának. Némely kérdésben bizony hagyták magukat „rászedni” a csapatok, köszönhetően annak, hogy a válaszadók hihetetlenül meggyőzően igyekeztek elhitetni mindent – no és annak ellenkezőjét is.

„A tudomány ereje mindig is az új felfedezésekben, az új felismerésekre képes emberek képzésében rejlett.” Így fogalmazott Pálinkás József magyar atomfizikus, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. Az erre képes emberek, emberpalánták képzése pedig három „titok” átadására. A három titok: tehetség, szorgalom, kreativitás…

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka