1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kardoskúti kirándulás

Kardoskútra a XVI. Fehértó Napja alkalmából kirándultunk. A védett tó a Körös- Maros Nemzeti Park gondozása alatt áll, ez a Ramsari terület nemzetközi védelem alatt áll, mert minden évben ősszel és tavasszal darvak ezrei pihennek meg vonulásuk során a tónál.

Az 5. és 6. osztály 35 tanulója jött el erre a jó hangulatú kirándulásra. Az idő nagyon  jó volt,  nyárias melegben volt részünk. Nagyon sok szarvasi ismerőssel találkoztunk, évek óta sokak számára vonzó a kardoskúti  Fehértó Napja.

A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai vetélkedőt szerveztek, amin  kicsi-nagy összemérhette tudását természetismeretből. Sok tanuló jutalomban, ajándékban részesült. Az

egyik fődíjat Biacs Réka nyerte. Nagyon érdekes előadást hallottunk a sólyomfajok életéről, jellemzőiről. Egészen közelről megnézhettük ezeket a madarakat.

A múzeum udvarán  népi játékokkal játszhattak  a gyerekek. Rácsodálkoztunk a régi népi mesterségek kiállított tárgyaira és megnéztük a múzeumi kiállítást is. Akinek kedve volt kézműves foglalkozáson is részt vehetett. 9 hatalmas bográcsban főzték az ínycsiklandozó ételt. Ebédre nagyon finom szürke marha pörköltet ettünk, közben népi zenekarok, táncegyüttesek produkciójában gyönyörködtünk.

Rövid pihenő után kisétáltunk pusztába a Fehértóhoz, de szomorúan vettük tudomásul, hogy a tóban nincs is víz. Messziről csak a délibábos ég csapott be minket. Mi meg gyalogoltunk-gyalogoltunk a kiszáradt szikes tóban. A természetvédelmi szakemberek távcsövében madarakat nézegettünk, és mondták, ha nem lesz elég csapadék az ősz folyamán a darvak nem fognak itt megszállni.

Karámokban bivalyt, racka és cigája juhokat, mangalicákat állítottak ki a látogatóknak.  A jurtában kellemesebb volt a hőmérséklet, kicsit megpihentünk és a sátor mellett az ügyesebbek kipróbálhatták az íjászkodást is. A nap során rengeteg fotót készítettünk. Nagyon vidáman, jókedvűen, sok játékkal telt el a nap.

Reméljük, hogy jövőre ismét ott lehetünk a XVII. Fehértó Napján.

 

Podany Anna
pedagógus

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka