Hortobágyi kalandozások
Idén is bekapcsolódhattunk pár benkás gyermekkel a Hortobágyi Nemzeti Park által szervezett állatgondozói táborba. A jó idő és a lelkes csapat hamar beilleszkedett a ragadozók, madarak, benti és kinti patások etetésébe, gondozásába. Odafigyeléssel készítették elő az állatok eleségeit, nem okozott gondot a speciális étkek válogatása és „tálalása”.
A hatalmas területet szafari busszal jártuk be. A táj jellegzetességeit, életközösségeit is megismerhettük a természetőrök és állatgondozók segítségével.
A kánikulát hűsítette a pusztán folytonosan végigsöprő széláramlat, amely elviselhetőbbé tette számunkra a forró napokat.
Örömmel töltött el bennünket, hogy kis diákjainkról, bármerre is vitt az utunk, pozitív visszajelzéseket kaptunk önfegyelmükről, tisztelettudásukról és magas neveltségi szintjükről.
Köszönjük, hogy a szülők ránk bízták gyermekeiket erre a pár napra!
Baginé Lőrincz Erika és Furárné Bazsali Zsuzsa
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2014-2015-tanev-kepes-cikkei/612-hortobagyi-kalandozasok#sigProGalleria1eb4cc7fd2
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035