„Ne szaladj el, vedd észre azt, aki segítségre szorul!”
Ezt a mondatot egy mentőtiszttől hallottuk, akitől elsősorban nem biztató szavakat, annál inkább használható gyakorlati „fogásokat” tanulhattunk.
Kik, mikor, hol?
Vállalkozó szellemű 5. és 6. osztályos diákok, június 29. és július 3. között, az iskola felső tagozatán megtartott elsősegélynyújtó táborban.
A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy minden nap volt egy napkezdő diafilm – ezek természetesen az egészséggel összefüggő témájú filmek voltak. Ezt valamilyen gyakorlati rész követte, majd vagy gyalogtúrával, vagy kerékpártúrával fejeztük be a napot.
Az első napon olyan veszélyhelyzetekkel ismerkedtünk meg, amikkel naponta találkozhatnak a gyerekek otthon, iskolában, útközben. Megbeszéltük, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet kikerülni balesetmentesen ezekből a helyzetekből. Ezt követően elsősegély-nyújtási alapfogalmakkal ismerkedtünk meg.
A 2. napon a film után a vérzések különböző típusaival, illetve azok ellátásával foglalkoztunk: kötöztünk, sebeket láttunk el. Megtanultuk azt is, a sérült végtagokat hogyan lehet rögzíteni.
Szerdán ifj. Litauszky Zoltán mentőtiszt és egy ambu-baba segítségével sajátíthattunk el egy nagyon fontos dolgot, az újraélesztést. Mindenki nagyon ügyes volt, szabályos mellkas-kompresszióval és befújásos lélegeztetéssel végezte ezt az életmentő tevékenységet. Megtudtuk azt is, hogyan segítsünk azon, akinek valamilyen idegen test akad meg a torkán, vagy a légcsövében.
Csütörtökön egy mentőautó gördült be az iskola udvarára. Szerencsére csak azért, hogy megismerhessük egy ilyen kocsi felszereléseit, a különböző esetekben használt eszközeit. Néhány alapvető eszközt ki is próbálhattak a gyerekek. Köszönet ezért Fecske Pálnak, aki a mentőautót „szerezte” nekünk, és Szabó Laura mentőtisztnek, aki bemutatta az autó berendezését.
Az utolsó napon egy kis versennyel zártuk a hetet, ahol a tanultakból összeállított feladatokat oldották meg a gyerekek. Ezután még ellátogattunk a Vöröskereszt Szarvasi Szervezetéhez, ahol Pljesovszki Ágnes tartott rövid előadást a szervezet felépítéséről, feladatairól. A napot, illetve a hetet a Tűzoltóságon fejeztük be, ahol nagyon részletesen megismerhettünk egy tűzoltóautót, és betekintést kaptunk a tűzoltók életébe. Köszönet érte!
Az elsősegély-nyújtás alapvető ismereteit a diákok életkoruknak megfelelő mértékben ismerték meg, némi gyakorlatot is szereztek. Úgy érezzük, hogy az érdeklődésüket felkeltettük, ami talán azt is jelenti, hogy majd valamilyen formában folytatni is fogják ezt a tevékenységet.
Bencsik Tiborné és Megyikné Bagi Erika táborvezetők
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2014-2015-tanev-kepes-cikkei/607-elsosegely-tabor#sigProGalleria773d0feacd
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035