1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kincsek nyomában

Minden olyan lehetőséget megragadok, ami városunkban van, hogy tanulóim ingergazdag, élményekkel teli programokban vegyenek részt.

Így volt ez, mikor ellátogattunk a múzeumba, ahol a „Pincétől a padlásig”címmel tartottak egy rendhagyó foglalkozást.

A gyerekek ez által pozitív múzeumi élményeket szerezhetnek, életkoruknak megfelelő ismereteket és viselkedésinormákat sajátíthatnak el. Közben amúzeumi környezet számukra a felfedezéses tanulás, a gyermeki játék és az alkotás közegévé válik.

A rendhagyó tárlatvezetés a Múzeumtúra és a Régészsuli keretében zajlott.

Nagyon jó ötlettel álltak elő a múzeum munkatársai: három csoportban,három helyszínen lehetett a gyerekeknek feladatokat,megfigyeléseket végezni. A különlegessége volt még, hogy a látogatók elől elzárt termek is megtekinthetők voltak.

Megtudhattuk, hogyan dolgozik a régész, milyen csontokat rejt a pince, mi található a titokzatos padláson.

 A kutatóexpedíción a régész bácsi felügyeletével még a sírbontás technikáját is megtapasztalhatták a gyerekek.Bepillantottunk a múzeum raktárába, ahol érdekességeket tudhattunk meg a múltról, mint pl. a fényképezés őskoráról, egy gyönyörű szűcsmunkáról, a szarvasi hagyományos hímzésről. Mennyivel könnyebb lesz majd elképzelniük azt a világot, amiről Móra Ferenc történeteiben fogunk később olvasni! A viseleti darabok, a régi tárgyak  segítségéveltudnak  majd képet alkotni őseik életéről,. és ezzel bővítik a szókincsüket  és ismereteiket a régi világban rejlő szokásrendszerről is.

Igényük van a gyerekeknek az ilyen élményszerző órákra, a múzeumi tanulás lehetőségeire.

Köszönjük! Máskor is jövünk!

                                                                                  1. a osztály Rita néni

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka