Hősök a színpadon és a nézőtéren

„Készíttessék költői beszély, melynek hőse a nép ajkán élő történelmi személy, például Toldi Miklós, Kádár vitéz…Forma és tartalom népies legyen.”

Ki ne ismerné e sorokat, a Kisfaludy Társaság pályázatából? Toldi története, melyet korábban csak a néphagyomány őrzött, végérvényesen a szépirodalom része lett, köszönhetően témájának, nyelvezetének, mondanivalójának. Vajon ma is aktuálisak gondolatai? A mostani hatodikosok ugyanúgy lelkesednek Toldi Miklósért, mint szüleik? A kérdés nem egyértelmű, de a feldolgozások korában minden lehetséges: számtalan eszköz felhasználható a színházi világban, mely a mai fiatalok számára közelebb hozhatja a történetet. A klasszikus újraértelmezése Zalán Tibor nevéhez fűződik, aki Jókai Színház művészei segítségével Nagy Lajos udvarába repítette a Szarvasi Vízi Színház közönségét, köztük vagy három tucat benkás diákot, néhány szülővel és pedagógussal: Berta nénivel, Edit nénivel, Erika nénivel és Nóra nénivel. Mi kellett a remek élményhez? Forró drót a jegyirodával/lesz-e előadás, ha már esőnapot nem hirdettek/, vagy 20-25 telefon/ feltétlenül kell párna, takaró, esernyő és polár felső/ és néhány lelkes tanár, aki összecsődítette a gyerekeket. Jó volt leolvasni a diákok szájáról a „memoritert”, jó volt hallgatni a Balkán Fanatic, a Magna Cum Laude, valamint a Kerekes Band zenéit, de a legjobb volt Toldi Miklós hőssé válásának állomásait nyomon követni, mert kellenek a példaképek, az igaziak. Fáztunk-e? Rettentően! Tetszett-e a darab? Nagyon!  Izgalmasak voltak-e a kivetített festmények, a táncra kelő bútorok, vagy a vándorló díszletek? Persze!  A színjáték végére pedig megértettük: a hősök csendesek, visszafogottak, alázatosak, így válhatnak példaképekké: tegnap, ma és holnap is…

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka