A szegedi Karolina Iskolában versenyeztek a harmadikos katolikusok
A tanév elején a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén katolikus hitoktatásban részesülő diákok számára 4 fordulós hittanversenyt hirdetett meg a Karolina Iskola. A versenyt három korcsoportban szervezték, a harmadik, a hatodik és a hetedik évfolyamosokat szólították meg. Iskolánkból egy harmadik osztályos csapat nevezett. Az első három forduló kérdéseire interneten keresztül kellett eljuttatni a válaszokat, majd a 4. fordulóra behívták az összes csapatot. A döntő találkozásra a gyerekeknek 5 nap alatt kellett felkészülniük saját templomuk védőszentjének bemutatásából, plakátkészítéssel együtt valamint Bálint Sándor életrajza és pünkösd ünnepe voltak a megadott témák. Nagy lendülettel kezdtünk bele ennek a sok anyagnak az áttekintésébe és tanulásába. Alig vártuk a szombati napot (május 10), hisz mindenki szorgalmasan igyekezett elsajátítani mindazt, amit a kiírásban feladtak. Sajnos az összeállított versenyfeladatok kidolgozottsága és pontozási rendszere okozott némi csalódást számunkra, inkább hasonlított a délelőtt egy találkozóra, mint versenyre. A csapatok bemutatkozása után három villámkérdésen kívül egy evangéliumi történetet kellett sorba rendezni és egy rövid Bálint Sándor imádságot kellett megkeresni és memorizálni. Csapatunk az első helyezettől mindössze 4 ponttal maradt le. Minden résztvevő emléklapot, igés könyvjelzőt és hűtőmágnest vehetett át.
A karolinások aznap tartották éves majálisukat, melynek központi témája az indiánok voltak. Sok érdekes bemutatót láthattunk, Los Andinos koncertet hallgattunk, majd egy piknik hangulatú ebéd elfogyasztása után elköszöntünk a verseny szervezőitől és hazaindultunk. Itthon egyik csapattagunk, Bálint Olivér édesanyja, Ildikó meghívta a fiúkat egy-egy fagylaltra, ezzel az izgalmakat hátrahagyva, de tudásunkat nem feledve zárult a nap. Hálás köszönetünket fejezzük ki Hóbely Márkó édesanyjának, Anikónak, aki elvitt bennünket erre a versenyre.
A Krisztus-követők csapatának tagjai: Bálint Olivér 3.b, Hóbely Márkó 3.a és Szűcs Benedek 3.a osztályos tanulók voltak.
Paraszt Attiláné
Felkészítő hitoktató
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2013-2014-tanev-kepes-cikkei/438-a-szegedi-karolina-iskolaban-versenyeztek-a-harmadikos-katolikusok#sigProGalleria3e3019adbd
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035