1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kaland a nagy családerdőben

Ezzel a címmel találkozott a Művelődési Házban, aki május 18-án megnézte a színjátszó tehetségműhely zenés mesejátékát.

A történet főszereplője Dina, aki egy intézetben lakik és mindent elkövet, hogy felkutassa és visszaszerezze családját. A kalandos kirándulás során találkoznia kell a Családkötő Tündérrel, hogy minden jóra forduljon, de a rossz manók, akik a Családtörő Tündér csatlósai akadályokat állítanak az útjába. Végül a kislány szíve segíti őt a bajban, mert jól csak a szívével lát az ember, és Dina megváltozik. Az elviselhetetlen természetű kislány a darab végére megtudja milyen fontosak az érzelmek, a kitartás, a ragaszkodás és igazi jó gyerek lesz belőle. Rájön, hogy valóban igaz a mondás. Az ember lelke, ha tiszta minden akadályt leküzd. Találkozik az édesanyjával .

Az első olyan előadásunk volt ez, ami egy hangjátékot dolgozott fel. Nagyon nagy kihívás volt számunkra. Azt tapasztaltam, hogy a kis színjátszósok egyre rutinosabban és egyre rövidebb idő alatt tanulják meg a szerepüket, és alakítanak egy szerepből igazi karaktert. Így jelent meg a színpadon az igazi Dina, a kislány, aki sokszor könnyeket csalt a közönség szemébe( Himer Tünde). Életre kel az elegáns, de határozott Családkötő Tündér ( Kovács Panna), a kislányt segítő gyönyörű Holdhercegnő ( Gyekiczki Fanni), a kék Holdfényparipa ( Új Dorka), a jóságmanó aki a jó útra terelgeti Dinát ( Lázár Dániel), a rosszaságmanó, aki ebben sokat akadékoskodik ( Szabó-Mravík Szabolcs), a békességmanó, aki Dina lelkébe békességet vinne ( Lestyan Hanna), a békétlenségmanó, aki a békétlenség irányába vinné inkább a kislányt ( Dombi Lilla), a sárkányok akik egy testben két lélek, és nem nagyon kímélik a kis főszereplőt ( Hankó Gergely és Fazekas Levente) a jóságos és szépséges Szív, aki végigkíséri a kislány útját ( Gazsó Hanna) és az édesanya, aki megöleli és boldoggá teszi a kis intézetist a mese végén, és a gyerekcsapat , a kicsik :  

Kiss Virág, Mester Dóra, Pribelszki Zoltán, Csomos Koppány, Németh Viktória, Bozsik Bianka, Molnár Gréta, Darida Dóra, Podani Petra, Karas Luca, Szebegyinszki Szofi, Szilágyi Anica.

Köszönjük a segítséget mindenkinek, mert egy ilyen mesejáték mögött komoly team munkája van. Köszönet a szép dalokért Himer Péternek, a gyönyörű díszletért Szilágyi Zoltánnak és Buzás Mihálynak, a jelmezekért Klimaj Pálnénak DÉDINEK, a segítségért Fabó Polettnek, a fényekért Csasztvan Bélának.

Nagy volt a siker és a katarzis élmény és az ilyenkor természetes szomorúság, hogy egy nagy munkának vége van. Ez a dalszöveg jut mindig eszembe, minden mesejátékunk végén, amikor a síró, de boldog kis arcokat látom:

„Amikor vége az utolsó dalnak is,
Az utolsó hang is szétfoszlott már,
Magányos tárgyak, az elhagyott színpadon,
Fölborult székek, és konok homály.
Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt,
Ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt?”

Remélem ezekből a dalokból és pillanatokból kedves közönségünk lelkében sok emlék és jó érzés maradt.   

 

                                                                                              Himerné Duló Erika

 

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka