1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Csúcsdöntés a Benkában

„A szorgalom és kitartás olyan erények, melyek előbb – utóbb sikerre visznek.”

Maróczy Géza

2013.december 16 – 17 –én az a megtiszteltetés érte a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanulóit, hogy szimultán játékban összemérhették tudásukat vitéz Sinka Brigitta sakkmesterrel.

Az első nap az alsó tagozatos diákok játszottak Brigitta nénivel, melyet minden gyermek izgatottan várt, sok szülő is végigkísérte a játszmákat, volt, aki a megmérettetést is vállalta.

Ezen a napon 68 szimultán sakkjátszma zajlott le a következő melyen Pribelszki Zoltán, Fábri – Gerda Hanga, Medvegy Bence tisztelőnnyel partit nyert, Jónás Janka, Rideg Zoltán, Bagi Csanád, Kerekes Sándor, Hajduch Nándor, Csicsely Pál (szülő)­ pedig döntetlent játszott.                                                                                                                                                                                      

A második napon a felsős tanulók játszmáival folytatódott vitéz Sinka Brigitta sakkmester szimultánja. Sakkozni szerető diákjainkat elkísérték barátaik is, akik néma csendben figyelték az izgalmas partikat. Brigitta néni nemcsak sakkozott, hanem a játék közben jó tanácsokkal is ellátta játszótársait, és ha valaki ügyes lépést tett, annak csillagot adott ajándékba. Egyébként ajándékot minden játékos kapott, melyeket a sakkmesternő saját kezűleg készített. Közel száz kitűző és könyvjelző talált gazdára.

A délután folyamán 83 parti került lejátszásra, melyek során tanulóink három esetben is döntetlent harcoltak ki. Frankó Dániel, Rohony Márk és Kondacs Henrik remizett Brigitta nénivel.

Az előző napi játszmákkal összesítve ez új rekordot jelentett. Egy intézményben eddig 131 játék volt a csúcs. A benkásoknak adott randevú után ez 151-re módosult.

A kicsit fárasztó délután után búcsút vettünk Brigitta nénitől, aki a sok játszma után is fiatalos frissességgel távozott. Ígéretet tett, hogy máskor is szívesen ellátogat iskolánkba, hogy így népszerűsítse a sakkjátékot és nem utolsó sorban tovább gyűjtse partijai számát. Jelenleg az általa tartott Guinness rekord kedd estére 11.223 játszmára módosult.

Köszönjük Hévizi Róbert segítő munkáját!

 

                                                                                   Huszti Erika, Tolnai Tímea

                                                                                                    Szervezők

Alsósok szimultán játéka Brigitta nénivel

 

Felsősök szimultán játéka 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka