1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Miért éppen az úszás?

A fiataloknak valószínűleg még kevés rossz tapasztalatuk vagy emlékük volt a vízzel kapcsoltban, ezért az úszáshoz való hozzáállásuk még könnyen formálható. Bátrabbak, kisebb a félelemérzetük és gyorsabban tanulnak, mint azok, akik idősebben kezdenek neki az úszás módszereinek elsajátításához. Fiatal korban könnyen kialakul a kötődés az oktatóval, így feltétel nélkül megbíznak benne, aki pedig játékokkal és ügyességi feladatokkal tudja a kicsiket motiválni, így nem érzik a feladat komolyságát. 

Óvodásainknál a 3-6 éves időszak épp oly érzékeny a fejlődésében, mint az első gyermeki évek, hiszen csontozatuk erősödik, növekedésnek indul, ezzel együtt izomzata is fejlődik, közösségbe kerül, és elkezdi kialakítani társas kapcsolatait is. Ebben az életszakaszban kialakított rendszeres tevékenységek meghatározzák a gyermek életvitelét, ezért az úszásnak nem szabad hiányoznia ebből az életkorból sem. Ezért alakítottunk ki az elmúlt 5 év során egy olyan speciális vízi foglalkozási szisztémát, képzési módszertant, amely alkalmazásával ez a korosztály játszva tanulhat a vízben látványos fejlődése mellett. A célunk az, hogy az iskolába érkező gyerek váljon vízbiztossá, legyen kellő ismeretük a víz és a vízben végzett mozgásos cselekvések kedvező hatásairól, veszélyeiről, tudjon úszni legalább egy úszásnemben, valamint a kivételesen ügyes gyerekeket a helyi úszószakosztály felé irányítsuk.

Az úszásoktatásunk eredményességét a városban szervezett iskolák közötti verseny eredményei is mutatják, hiszen a legnagyobb számban benkás tanulók álltak a rajtkőre, és a legtöbb érmet is ők hozták el.

                                                                                  Zalán Csaba
                                                                                testnevelő tanár

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka