Budapesti kirándulás
„Magasztalunk, ó Isten, magasztalunk téged,
mert közel van neved azokhoz,
akik hirdetik csodáidat”
(Zsolt 75,2)
A Tehetséghidak Projektiroda a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program keretében magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló tehetségpontok számára felhívást tett közzé a Tehetségpontnál tanuló diák / a diák pedagógusai és a diák szülei kapcsolatrendszer fejlesztésére tanórán kívüli tehetségsegítő programok megvalósításával.
Ezen a pályázaton a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola színjátszó tehetségműhelye egy kétnapos tanulmányi kirándulást nyert Budapestre.
Szombaton intézményünk kulturális gálaműsora után a kis csapat (38 gyermek 2 pedagógus és 10 szülő) elindult a fővárosba.
Programunk első helyszíne a Citadella volt. Megcsodálhattuk Budapest kivilágított panorámáját, a hidakat, a gyönyörű épületeket, templomokat ezúttal nem mindennapi perspektívából.
Ezután elfoglaltuk a szállást az Evangélikus Egyház Kollégiumában, a Rózsák terén. Az épület hangulata (ahogy egyik anyukánk fogalmazta) képzeletben visszarepített bennünket az Abigél leánykollégiumába.
Másnap Pestszentlőrincen egy evangélikus Istentiszteleten vettünk részt. Szeretettel várt bennünket Győri Gábor esperes úr és Korányi András lelkész úr. Gyermekeink tartalmas szolgálattal készültek. Olyan szeretetben volt részünk, hogy ez a délelőtt mindenkinek nagy lelki feltöltődést adott. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Lázár Zsolt esperes Úrnak, aki ezt a programot megszervezte számunkra.
Az Istentisztelet után drámafoglalkozást tartottak nekünk. A téma és a feladatok, énekek kapcsolódtak Dávid király történetéhez, életéhez. A foglalkozásba bekapcsolódtak pesti diákok is, így izgalmasabb volt a játék. A viszontlátás reményében köszöntünk el a kedves gyülekezettől.
A kollégium társalgójában felfedeztünk egy színpadot, melynek nagyon megörültünk, hiszen készülünk a május 12-i alapítványi előadásunkra. Kétórás intenzív próbát tartottunk a helyszínen.
Elérkezett a színházlátogatás ideje. A pályázat színházjegyek vásárlására is adott lehetőséget, így meg tudtuk nézni a Madách Színházban a József és a színes, szélesvásznú álomkabát c. musicalt.
A színház patinája, hangulata már megalapozta a résztvevő gyermekek és felnőttek kedvét, amit az előadás még fokozott. A lenyűgöző díszletek, a jelmezek, a színpadi mozgás, tánc, a darab humora, az énekhangok olyan élményt adtak, melyeket soha nem fogunk elfeledni.
Köszönjük iskolánk vezetésének Molnár Istvánné Igazgató Asszonynak, hogy a pályázat megírására lehetőséget adott. Köszönjük mindazon kollégáknak, Kós Nóra pályázatírónak és Fabóné Kordoványi Enikőnek, akik a sikeres pályázathozlelkes munkájukkal hozzájárultak. Köszönöm azoknak a családoknak és gyermekeknek a nevében, akik talán a mai nehéz anyagi helyzetben ilyen élményekkel nem gazdagodtak volna, ha kétnapos kirándulásunk teljes költségét nem fizeti ki a pályázatot kiíró Tehetséghidak Program.
Himerné Duló Erika (pedagógus)
http://benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2012-2013-tanev-kepes-cikkei/258-budapesti-kirandulas#sigProGalleria29ba404235
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035